Tragédia

Félrekezelték: Hazaküldték az orvosok asztmával, meghalt a kétgyermekes anyuka

K.B.

Létrehozva: 2024.04.21.

A halála előtt nem sokkal több veszteség is érte a nőt.

Elhunyt egy 33 éves édesanya Katie Dowling, akit az orvosa félrediagnosztizált, és azt feltételezték róla, hogy mindössze asztmával küzd, miközben mellrákja újult ki a kétgyermekes anyának. Még tragikusabbá tette a helyzetét, hogy a halála előtt nem sokkal mindkét szülőjét is elveszítette Katie. A nőt most élettársa, és két gyermeke gyászolja, akik az anyuka történetével felpróbálják hívni rá a figyelmet, hogy mindig kérjenek az emberek másodlagos orvosi véleményt is.

orvos, doktor, sztetoszkóp, betegség, egészség
A saját háziorvosa csak asztmára gyanakodott /Fotó: @Pexels

Katie-t 2019-ben diagnosztizálták mellrákkal, azonban miután átesett a kemoterápián, és a maszektómián (emlőeltávolító műtéten), azután tünetmentesnek bizonyult és gyógyultan folytatta életét. Azonban nem volt sok ideje örülni állapotának, ugyanis az év karácsonyán el kellett temetnie édesapját. Két évvel később újabb tragédia érte Katie-t, aki 2023 júniusában az édesanyját is elvesztette. Mindeközben légszomjtól és folyamatos fáradságtól szenvedett a nő, aki ezért felkereste az orvosát, aki csupán asztmára gyanakodott, miközben halálos beteg volt az édesanya. Gyászoló élettársa Craig így mesélt a részletekről a Mirrornak:

A következő 6-8 hónapban nagyon gyorsan romlott a párom állapota. Kiderült, hogy kiújult a rákja, és átterjedt a májára és a gerincére is. Végül decemberben a kemoterápiáját is meg kellett változtatni, mert a májműködése négyszer magasabb volt, mint kellett volna. Az utolsó heteiben már hospice házba kellett költöznie Katie-nek, mert nem volt elég jól ahhoz, hogy folytassák a kemoterápiát

 - árulta el a gyászoló férfi. Katie végül 2024. április. 8-án hunyta le örökké két szemét, miután elveszítette a harcot a betegségével szemben. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057110
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?