lottó

Híreink vannak a lottónyertesről: nem veheti át az álomnyereményt, csalással vádolják

Létrehozva: 2024.03.08.

Vizsgálatot indítottak ellene, mert család gyanúja áll fenn.

A legtöbb ember számára igazi megváltás volna, ha megnyerné a lottót. Sokan álmodozunk arról, hogy egy napon egy tekintélyes összeg hullik az ölünkbe, amelynek segítségével végre olyan életet kezdhetnénk, amilyenre mindig is vágytunk. Bár fizikai törvény erre nincsen, azt azért mégis tapasztalhattuk az életünk során, hogy vannak az átlagosnál szerencsésebb emberek, akiknek valahogy a kezére játszik Fortuna. Ilyen szerencsés ember Amelia Barnham is, akire azonban hirtelen gyanakodni kezdtek az emberek. 

Kiderült, mire költenék az ötöslottó főnyereményét, ha megnyernék /
Sokan vágynak a lottó fődíjára / Fotó: Ivan Smuk

Amelia Barnham 69 éves, és élete során már többször nyert kisebb-nagyobb összegeket a lottón. Hetente körülbelül 60 fontot (azaz közel 28 ezer forintot!) költ lottószelvényekre, azonban jó oka van rá! A kezét ugyanis megcsókolta Fortuna, és különösen szerencsésen tud tippelgetni. Rendszeresen nyer kisebb és nagyobb összegeket, eddig 23 600 fontot zsebelt be (azaz kb. 10,5 millió forintot).

Vannak azonban, akik megkérdőjelezik szerencséjét. Most éppen 800 fontot (azaz 370 ezer forintot) nyert a lottón, amikor pedig bement a postára, hogy átvegye a nyereményét, azt mondták, hogy menjen el a Tescóba, ahol a szelvényt vette. Kiderült ugyanis, hogy a cég eljárást indított ellene, mert feltűnt nekik, hogy nagyon sokszor nyer. Azt gondolják, hogy a háromgyermekes anyuka csal, ezért kivizsgálják az ügyet, mielőtt odaadnák neki a nyereményt.

Úgy bánnak velem, mint valami bűnözővel. Rémisztő volt, hogy valaki betrappol  a házamba. A nyerő számok az országos sorsolás során lettek kihúzva, szóval nem is értem, hogy gondolják, hogy én nyomtatom a jegyeket. Soha nem volt még ilyen gondom, és attól tartok, ez sokakat fog elriasztani a lottózástól

- mondta az édesanya a The Sunnak

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/tvqgw-SeKzGGGZLktOTKvab_-xKFjqSUDSyOaqmCKvM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzOTMzMjM3YWVhYjRiM2U5NjRlNzAwNjBiN2QxNjgz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Végre megszólaltak a lottó nyertesek: az irányítószámuknak köszönhető az álomnyeremény

Minden ember rájuk irigykedik.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika