Baleset

Körforgalomból kihajtó autós gázolta el a rollerest Székesfehérváron - Videó

Létrehozva: 2024.02.10.

Autó sodort el egy rollerest miközben éppen egy körforgalomból hajtott ki Székesfehérváron. Vélhetően mind a gázoló, mind a rolleres hibázott, illetve nem volt elég körültekintő.

Gyalogosok számára felfestett átkelőn hajtott át rollerével egy nő, mikor elsodorta a körforgalomból kihajtó autó. A gépkocsi vezetőjének felelőssége egyértelmű, hiszen nem megfelelő körültekintéssel közelítette meg a gyalogátkelőt. Az megint csak más kérdés, hogy a rolleres is hibát követett el. Ugyanis a kerékpárokhoz hasonlóan, csak a járműről leszállva és tolva lehetne átmennie az út másik oldalára. 

A legtöbb rolleres baleset oka, hogy leszállás nélkül robognak át a zebrán Fotó(Illusztráció): Pexels.com

Sok esetben olyan sebességgel érkeznek a rolleresek az átkelőhöz, hogy az autósnak észlelnie sincs ideje a járművet. Arra meg végkép számítani sem lehet, hogy lassítás és körültekintés nélkül átrobog a túloldalra. A gázolás után sokan megálltak, és segítségére siettek a pórul járt száguldozónak, aki szerencsére kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet.

Nagy a vita arról, hogy mennyire veszélyes a rollerezés, hazánkban 2023-ban két halálos rollerbaleset is történt. Ezeket nem gázolás okozta, hanem esés. Mindkét áldozat olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy életüket veszítették. Emellett világviszonylatban is egyre rosszabb a helyzet a rolleres balesetek számát tekintve. 

Németországban 2021-ben 2100 balesetet regisztráltak elektromos rollerrel összefüggésben, ami 2022-re közel már 8000-re emelkedett.

Nagy problémát okoz az is, hogy sokszor ittasan pattannak fel a kétkerekűre, elektromos járműre és még a KRESZ szabályai sem ismerik.

A statisztikákból kiderül, hogy a legtöbb eset az esti órákban és éjszaka történik és a rollereseknek 6, az elektromos rollereseknek pedig 27 százaléka fogyasztott alkoholt a baleset előtt.

Párizsban már beszigorítottak, és betiltották az elektromos rollerek kölcsönzését, és csak saját tulajdonú e-rollereket lehet használni, ezzel is elejét véve a baleseteknek. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács javaslat alapján maximalizálni kellene a 20 kilométer/órában a rolleresek sebességét. Emellett kötelezővé tennék a bukósisak viselését és csak a 16. életévüket betöltöttek használhatnák rollert. Továbbá betiltanák az e-rollerezést a járdákon, és ha alkoholt iszik valaki és úgy pattanna fel rá, az szabálysértésnek minősülne.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980311
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980311
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat