Életmentés Ajkán

Kétszer állt le az uszodában Elvira szíve, csodával határos módon mentették meg az életét

B. T.

Létrehozva: 2024.02.02.

Az asszony keringése a medencében állt le. A fürdőzők és az úszómester bukkant rá a vízben lebegő, már eszméletlen nyugdíjasra.

Hátborzongató csend borult csütörtök délelőtt az ajkai uszodára, miután a fürdőzők döbbenetes dologra lettek figyelmesek: egy, a medencében időző idős asszony eszméletlenül lebegett a vízben.

Elvira nénit mentőhelikopter szállította kórházba. Bár keringése kétszer is leállt, csodával határos módon életben maradt  / Fotó:   Pixabay (illusztráció)

Az uszoda dolgozói és a vendégek az első sokk után már egy másodpercig sem haboztak, azonnal kiemelték a nyugdíjast a vízből, miközben az ajkai mentőket is tárcsázták.

 Ekkora viszont a nyugdíjas keringése leállt. Az úszómester viszont nem esett kétségbe és rögvest akcióba lendült.

- 11.30 után riasztották esetkocsinkat az ajkai uszodához azzal, hogy egy idős nő elmerült és nem tudják, mennyi ideig volt a víz alatt. A helyszínen tartózkodók kimentették, az úszómester pedig mellkaskompresszióba kezdett

 - közölték az Ajkai Mentőszolgálat munkatársai. Bár úgy tűnt, hogy a csatát megnyerték, és sikerült újraéleszteni az asszonyt, a mentősöknek csak rövid ideig volt okuk az örömre.

- Az esetkocsi személyzete emelt szinten folytatta az újraélesztést, aminek következtében mintegy 10 perc után visszatért a keringés. A légzést továbbra is mesterségesen pótolták. A keringés azonban ismét leállt, így az időközben helyszínre érkező helikopter személyzetével folytatódott az ellátás

 – tették hozzá. 

Végül a gyors beavatkozás és a kemény munka meghozta gyümölcsét: csodával határos módon a nőt sikerült másodszorra is újraéleszteni, végül pedig helikopterrel szállították a Balatonfüredi Szívkórházba, ahol információink szerint azóta is kezelik.

Kiderült, hogy a hetvenes éveiben járó Elvirát rengetegen ismerik és szeretik, emberek tucatjai szorítottak a köztiszteletben álló nyugdíjasért. Szerencsére kiderült, hogy a sok fohász meghallgatásra talált, az asszony ugyanis jobban van: kérdésünkre a testvére elárulta, hogy Elvira túl van az életveszélyen és több vizsgálatot is elvégeznek rajta.

- Egyelőre mélyaltatásban tartják a testvéremet, a mai napon további vizsgálatok lesznek

 - mondta lapunknak a férfi. Most ő és a teljes család, a barátok és az ismerősök is azért drukkolnak, hogy Elvira minél hamarabb felépüljön.

- Reméljük a legjobbakat és várjuk mielőbbi felépülését

 - reménykedik a férfi. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák