Felfedezés

120 év után oldódott meg a világ egyik legnagyobb rejtélye

K.B.

Létrehozva: 2024.02.27.

Egy megmagyarázhatatlan hajótörésre kaptunk választ.

1904-ben, július 8-án egy ausztrál szénhajó az SS Nemesis Newcastléból Melbourne-be indult a 32 fős legénységével, és egy hatalmas szállítmánnyal, azonban egy vihar után váratlanul eltűntek. Néhány nappal később néhány utas holttestét mosta partra a víz, viszont 120 éven keresztül nem kaptak rá választ, hogy mi történhetett a hajóval és annak legénységével. Ugyanis sem a hajóroncsot, sem egyetlen túlélőt nem találtak a hatóságok. Most véletlenül rábukkantak az SS Nemesis maradványaira, és ezekből az is megállapítható, hogy hogyan pusztult el a hajó, az összes utasával együtt.

Az ausztrál média a hajóroncsok "Szent Gráljaként" hivatkoznak a most előkerült felfedezésre, ugyanis senki nem tudta 120 éven keresztül kideríteni, hogy hogyan tűnik el egy szénhajó nyomtalanul, és túlélők nélkül. A DailyStar számolt be róla, hogy egy konténerek megtalálására szakosodott cég teljesen véletlenül bukkant rá a vízben az SS Nemesisre, 160 méter mélyen, a parttól 26 kilométerre még 2022-ben. Most pedig a vizsgálatok bizonyították, hogy valóban a "Szent Grált" találták meg. 

A lap beszámolója szerint magyarázatot kaptunk arra is, hogy a 73 méter hosszú, gigantikus hajót hogyan nyelte el a víz az egyik pillanatról a másikra. Egy szakértő szerint ugyanis a hajó sérülései alapján a vihar során a túlterhelt motor leállt, a hajó pedig léket kaphatott. Így esélye sem volt a legénység tagjainak a túlélésre.

A hatóságok most próbálják felkutatni az elhunyt legénység rokonait, akik évtizedek óta nem tudhatták meg az igazságot, és jelöletlen sírhoz kellett virágot hordaniuk a szeretteik miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák