A Dal

Így készül a zsűri A Dal 2024 adásaira

Bors

Létrehozva: 2024.01.23.

Favoritjaikról, ítészi szerepkörükről és a sláger titkáról kérdezte A Dal 2024 két műsorvezetője, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre a műsor zsűritagjait a Duna Család-barát magazinjában. Szandi, Egri Péter, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi izgatottan várják a magyar dalok versenyét.

Előválogatóval veszi kezdetét február 2-án A Dal 2024. A nemzetközi fődíjú dalválasztóban idén először lesz extra forduló, amelyben 60 produkció száll versenybe, hogy bejuthasson az élő show 40-es mezőnyébe. A produkciókat Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter értékeli, a zsűri a Család-barát magazinban mesélt várakozásukról.

A Dal, Egri Péter, Szandi, Németh Alajos
Fotó:  MTVA/Csöndör Kinga

„Ugyanúgy értékelem majd a fellépőket, mintha otthon ülnék a tévé előtt. Szerintem az építő kritika jó, mert fejlődésre sarkall, de fontos, hogy a megfogalmazás módja ne legyen bántó”

– hangsúlyozta Szandi. A többszörös platinalemezes előadó hozzátette, a műsor újdonsült ítészeként szeretné az önazonosságot képviselni.

Egri Péter azzal folytatta, hogy bár a zsűri feladata a kiválasztás, neki mindig nehézséget jelent, amikor rostálni kell. „Egy kiválasztottat, a magyar könnyűzene legjobb új dalát keressük. Erős mezőny állt össze, a 2023-as és a 2022-es évadnál is izgalmasabb versenydalokkal.”

Egy ilyen stúdióban dolgozni életre szóló lehetőség. Egy teljes albumot rögzíthetnek világszínvonalú, professzionális körülmények között

– szögezte le egy videós bejátszóban Ferenczi György. A győztes ugyanis lemezkészítésére nyer lehetőséget a világhírű berlini Hansa Studios-ban, ahol mások mellett a Depeche Mode és David Bowie rögzítette dalait.

„Még éjszaka is eszembe jutnak dalok, ez jelzi, hogy mélyen megérintettek. Vannak favoritjaim, tudom, kikre tenném a voksom” – jegyezte meg Németh Alajos Lojzi, aki Szandi mellett először vesz részt az év legjobb dalának kiválasztásában.

A Dal 2024 előválogató – február 2-án 20:45-kor a Dunán. A Dal 2024 élő show – február 10-től szombatonként 19:35-kor a Dunán.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika