Megható

„Évekig hagytam, hogy a kisöcsém apának szólítson, anélkül, hogy elárultam volna neki az igazat!”

H. A.

Létrehozva: 2024.01.02.

Az idősebb testvér a sajátjaként nevelte az öccsét, mialatt hatalmas titkot rejtegetett előle.

Hatalmas dilemmában találta magát egy fiatal férfi, Sam, aki már évek óta sajátjaként nevelte a kisöccsét, Josht, miután a szüleik négy hónapos korában lemondtak róla. A kisfiú 12 éven át az apjának gondolta a testvérét, ám elérkezett a nap, amikor kénytelenek voltak felfedni előtte az igazságot.

apa, gyerek, szülő
Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash.com

Sam Redditen osztotta meg történetét, amelyből kiderült, hogy a szülei 19 évesek voltak, amikor ő a világra jött, és 42 évesek, amikor Josh megszületett. A kisfiú négy hónapos volt, amikor a szülők elváltak, miután pedig sem az anya, sem az apa nem akarta vállalni a felelősséget a kicsiért, az akkor 23 éves báty volt az, aki a törvényes gyámja lett a kisfiúnak, és a feleségével közösen nevelték őt, az időközben született, közös gyerekeikkel együtt. Josh világéletében anyjának és apjának hitte a bátyját és a sógornőjét, ők pedig egészen 12 éves koráig meg is hagyták őt ebben a hitben. Időközben azonban egyre több rokon kezdte kritizálni Saméket, amiért nem árulták el az igazat a fiúnak, és felszólították őket, hogy tegyék meg most.

Beszéltem erről a feleségemmel, és ő úgy gondolta, helytelen lenne elmondani neki az igazat, mert a szüleink közül senki sem akart vigyázni rá, és én vagyok az egyetlen ember a világon, aki megadta neki azt az „apafigurát”, amit mindenki megérdemel

- írta a posztjában Sam, aki tanácsot kért a Reddit-felhasználóktól: ők a rokonokkal értettek egyet, és arra biztatták, mihamarabb mondja el az igazat a testvérének.

Sam később frissítette a posztot: ekkor elárulta, hogy konzultált egy terapeutával, majd az egész család leült és elárulták Joshnak, milyen kapcsolatban is áll Sammel valójában. A fiú először iszonyúan dühös lett, ám pár nappal később lehiggadt és bocsánatot kért a bátyjától.

Tudom, hogy nem te vagy az igazi apám, de szeretném, ha tudnád, hogy te vagy a legjobb apuka az egész világon. Bocsánat a korábbiért

- mondta Samnek az öccse, aki szerint azóta lassanként helyreállt a rend a házukban: mi több, egyenesen újjászülettek attól, hogy nincsenek többé titkok.

A poszt mélyen meghatotta a Reddit-felhasználókat, akik hálásak voltak azért, amiért Sam megosztotta ezt a megható fordulatot is.

Ó ember, éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe! Köszönöm ezt a (ritka) szívmelengető frissítést!

- írta egyikük, a Mirror beszámolója szerint.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965312
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965312
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák