Csoda

Teljesen új testet kapott Szofika, az agyvérzéssel koraszülött magyar kislány

IF

Létrehozva: 2024.01.26.

A hatéves Szofika egy igazi harcos, aki már nagyon sok megpróbáltatáson van túl. Babaként agyvérzése volt, de sosem adja fel és kitartóan tűri a kezeléseket, a gyógyfejlesztéseket is.

Ahogy arról lapunk korábban már beszámolt, a csupán 6 éves Gondár Szofi koraszülött volt, a terhesség 27. hetében jött világra, egészségesen. Azonban a koraszülöttség legsúlyosabb szövődménye, az agyvérzés, nem kerülte el. A kislány halmozottan sérült, ám sosem adta fel a harcot, hatalmas benne az élni akarás. Szüleinek sikerült összegyűjteniük egy 20 millió forintos varsói csípőműtétre, hiszen ez az egyetlen esély, hogy kislányuk járni tanulhasson.

A kislány karácsonykor már állva pózolt édesanyjával a fa előtt  Fotó: Facebook/Együtt Szofi Mosolyáért Alapítvány

Szofinak az agyvérzés miatt már nem volt meg az agyvízkeringése, ezért folyamatos agynyomás kínozta. Az első shunt beültetése után pár nappal súlyos agyvelőgyulladása lett, aminek következtében újra nagyon kritikus állapotba került. Az elhalt agyszövet helyén óriási agyvízzel teli tályogok keletkeztek. Szofinak végül 13 agyműtét után lett egy azóta is működő shuntje. Ez egy, a főütőér és a tüdőér közé varrt cső alakú műér.

Amikor már azt hittük, hogy a nehezén túl vagyunk, West-szindróma diagnózissal tértünk haza. Ez a legsúlyosabb epilepszia, ami mentális retardációval és folyamatos rohamokkal jár

– mesélte szomorúan édesanyja, Beatrix a Borsnak.

Varsói műtét segíthet az hatéves kislányon

A kislánynál 2 éve csípőficamot diagnosztizáltak, ami miatt nem tud terpeszteni a lábával, az izmok pedig tovább rövidülnek. Eddig ezt a műtétet halasztaniuk kellett a rohamok miatt, viszont a két évvel ezelőtti barcelonai izomlazítós műtéte óta a nagyon erős rángatózós rohamok teljesen megszűntek. Így 2023 szeptember 27-én végre megműthették a kislányt.

Szofi az óriási összefogásnak és támogatásnak köszönhetően, túl van a sikeres kétoldali csípőműtéten a 12 hetes varsói rehabilitáción, így odaállhatott a képzeletbeli “startvonalhoz” és 6 év után végre Ő is elindulhat a fejlődés útján.

– tudatta édesanyja.

A kislánynak december 19-én volt az utolsó terápiás napja, ám sajnos ezen nem tudott részt venni, mivel előző este epilepsziás rohamot kapott és egész éjjel nem tudott aludni. A gyógyulást jelző harang megkongatását azonban így sem hagyhatta ki.

Van egy harang a kórházban, amire az van írva; “może wszystko!”, ami annyit jelent: “bármit megtehetsz!” Ezt a harangot akkor kongatják meg a gyerekek, amikor véget ér a terápiájuk. Ezt az örömteli pillanatot mi sem hagyhattuk ki, még így sem, hogy Szofi aludt közben, hiszen ezért a pillanatért nagyon sokat dolgozott

– tette hozzá Beatrix, aki hozzátette, hogy csodálatos érzés volt végre 3 hónap után újra hazatérni, ahol egy új kaland veszi majd kezdetét számukra.

Szofi élete teljesen megváltozott a műtét óta, nagyon pozitív és nagyon látványos már most a változás. Egy új testet kapott, amiben sokkal jobban érzi magát és ami a legfontosabb: egy esélyt arra, hogy járni tanulhasson. 

Hihetetlen türelemre, kitartásra és erőre lesz szüksége ahhoz, hogy ebből a hátrányból, szép lassan a lehető legnagyobb fejlődést érje el. Végtelenül büszke vagyok Szofira, hogy ennyire erős, csodálatos kislány és én hiszek benne, hogy sikerülni fog! 

– fogalmazta meg Beatrix.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013019
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013019
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013019
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről