Halloween

Figyelmeztet az ördögűző: ezeket soha ne csináld Halloweenkor

B. V.

Létrehozva: 2023.10.27.

Elmondása szerint nagyon vékony a határvonal az élők és holtak világa között.

Ian Lawman paranormális szakértő szerint figyelni kell idén Halloweenkor tetteinkre, ugyanis azoknak komoly következményei lesznek: akár szellemek is üldözhetnek, ha nem figyelsz oda. Az 54 éves férfi, aki fizikusként is évekig miniszterként dolgozott sokáig lenézte az ördögűzőket, nem vette őket komolyan. Mára azonban ő is ilyen lett, sőt szakmájának egyik legjobbja.

Veszélyes rémek jelenhetnek meg Halloweenkor. / Fotó: Pexels/Toni Cuenc

Hitének erejével és felszabadító képességei által tudja, veszélyben vagyunk. Halloween estéjén a szellemek ugyanis meglátogathatnak minket. Elmondása szerint a mezsgye az élők és a holtak világa között nagyon vékony. A határvonal csak egy fátyol, ez választ el minket tőlük. Ha ez felemelkedik, akkor az komoly következményekkel járhat,  ugyanis rossz szellemek szörnyű dolgokat tehetnek. 

Ha valaki tudattalan területre téved, és olyat tesz, amihez nem ért, inkább hagyja abba. Ne folytassa.

 - kezdte Ian interjújában. Kiemelte, hogy a túlvilági fátyol eltűnésével az lesz a baj, hogy az emberség sebezhetővé válik. Véleménye szerint, aki Halloween estéjén szellemidézéssel szórakozik, az nem érti igazán, miről is szól az-az éjszaka, mivel a szellemek olyankor nagyon aktívak. Ezért egyáltalán nem javasolja a Quija táblák használatát, mivel azzal konkrétan meghívót küldünk nekik az életünkbe. Figyelem: mivel nem csak a megidézett szellem jelenhet majd meg, hanem más ismeretlen entitás is, így komoly spirituális aktivitásoknak leszünk kitéve. 

Honnan tudjuk, hogy üldöznek bennünket a szellemek? Mozognak a tárgyak, árnyékokat látunk, otthonunk egy pontja hidegebb a másiknál, hangokat vagy épp furcsa zajokat hallunk.

 - segít az ördögűző. 

Tanácsai ellenére ő is hihetetlen dologra vállalkozott: csatlakozott egy bormárkához, akivel közösen 100 üveg vörösbort temettek el egy viktoriánus kori, londoni temetőbe. Az alkoholos italok jelenleg egy koporsóban nyugodnak, hogy Halloween hétvégéjén kiemeljék azokat, és helyi puboknak adják őket, kóstolásra. Elmondta, ezzel komoly kockázatot vállalnak, hiszen lehet, hogy az a bort majd megszállják - írja a DailyStar

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191573_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák