Erőszak

Felgyújtották a cellát abban a börtönben, ahová a 15 éves magyar milliomos rabló került – Videóval

Létrehozva: 2023.10.12.

Szigorú napirend, kellemetlen, agresszív társaság, külvárosi utcákon edződött gyerekek – ilyen helyre került a milánói elit iskolában tanuló 15 éves magyar kamasz. Ő az, aki fegyveresen rabolt ki egy kínai boltot az olasz városban.

Annyi már biztos: a júniusi, elbaltázott rablás nem kerül bele a megfejthetetlenül csavaros bűntények aranykönyvébe. A 15 éves magyar srác és 17 éves kínai osztálytársa fegyverrel ment be a milánói kínai negyed egyik vegyesboltjába. Elvittek 500 eurót brahiból, hiszen pénzre nem volt szükségük. Majd futásnak eredtek. A magyar a bejárati ajtóig jutott, ott leteperték, a kínai elfutott, de aztán rövid időn belül rendőrkézre került. A magyar fiú családja Milánóban él, az egyik szülő topmenedzser, a srác egy drága magániskolába járt, amíg tette miatt alapos okkal ki nem rúgták. A balul sikerült rablás után rövid ideig a milánói Beccaria börtön foglya volt, ahol megtapasztalhatta, milyen is a való világ egy magánsuli falain kívül.

A börtön épülete Milánó külvárosában / Fotó: Google 

Kórházba kerültek a börtönőrök

A börtön Milánó külvárosában, a Bisceglie metróállomás közelében található. Komor falai között külön lány és fiú részleg található, a két körletet magas betonfal választja el. Ha a felújítások véget érnek, ez lesz Olaszország legnagyobb, fiatalkorúaknak szánt börtöne, de egyelőre csak egy 50 fős, szűkített mezőny lakik benne. A fiú részleg 31 fős, de ennél többen élnek itt. A körülmények kemények: a csapat fele olasz, a másik fele afrikai, főként marokkóiak – ezt írták a legutóbbi beszámolóban. Néhány hónapja celláját gyújtotta fel egy fiatal rab, három börtönőr füstmérgezéssel került kórházba.

A körletek két-három ágyasak. A menza közös, együtt kell ebédelniük, vacsorázniuk.

Látkép az ablakból a sétálóra / Fotó: Beccaria

Reggel 9-től délig általában tanulnak, délután edzhetnek, vagy a fotószakkörbe járhatnak. Az intézetnek van egy műfüves focipályája is. Dolgozniuk is kell a konyhán vagy a körletekben. De ha nem muszáj, inkább nem csinálnak semmit. Délutánonként többnyire a szobákba húzódnak vissza és motiválatlanul heverésznek a fából készült ágyakon.

Cella halálfejes rajzokkal a falon / Fotó: Beccaria

Magányosak és agresszívak

Kikkel ült együtt a magyar srác? A külvárosban nevelkedtek, megtörtek, iskolázatlanok és egyedül érzik magukat a világban, aminek törvényeit nem akarják elfogadni. Többnyire 14-15 évesek, akik bolti lopások miatt kerülnek be. Többségük milánói vagy környékbeli, illetve torinói.

Sokan közülük kábszeresek, gyakori, hogy vandalizmus miatt kerülnek a rácsok mögé, és nincs meg az általános iskolai végzettségük sem. Gyakoriak a szökések, de a delikvensek hamar visszakerülnek. Az erőszak szinte mindennapos.

Ennyit ült a magyar

A magyar srác rövid időt töltött itt, később szabadlábra helyezték, majd Pavia városába került, egy közösségbe – írják az olasz lapok.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák