Börgöndi légikatasztrófa

Börgöndi tragédia: megszólalt Iván, aki saját testével védte a gyerekeit

K. K.

Létrehozva: 2023.10.16.

Hazaengedték a kórházból a börgöndi repülőnapon bekövetkezett balesetben megsérült karádi családot. Iván, az apa a Borsnak elmondta: már jobban vannak, de tragédia teljesen a lelkükbe ivódott.

Borzalmas baleset híre rázta meg Magyarországot szeptember elején. A börgöndi repülőnapon a két ismert pilóta, Rózsavölgyi Vilmos, és fia, Árpád egy Trojan típusú géppel a magasba emelkedett, majd néhány manőver bemutatása után elvesztette uralmát a monstrum felett. A repülő irányíthatatlanul lezuhant, mégpedig pont oda, ahonnan egy család négy tagja a bemutatót figyelte. A gép kigyulladt, a két pilóta pedig azonnal életét vesztette. A nézőként jelenlevő családból a kilencéves Laura sérült meg a legsúlyosabban, de a szüleit is kórházba szállították.

A két pilóta meghalt, D-ék megsérültek. Fotó: GABOR FEHER

A Bors most elérte Ivánt, a családfőt.

Szerencsére már mindannyian otthon vagyunk. Igyekszünk túltenni magunkat a történteken, valamivel jobban is vagyunk, de tény, hogy a tragédia emléke mélyen bennünk él

 – fogalmazott a férfi.

Úgy tudjuk, a kislányra még műtétek sorozata vár. A legnagyobb támasza a fivére, aki a baleset ideje alatt szintén velük volt, de annak köszönhetően, hogy Iván a saját testével védte a tűztől, csak könnyebben sérült meg.

A család az 1400 lakosú Karádon él. A településen mindenki ismer mindenkit, így nem csoda, hogy a falu egy emberként próbál segíteni rajtuk. Kérdés, hogy a szülők mikor térhetnek vissza a munka világába. Az ismerőseik szerint dolgos emberek. Iván teherautó-sofőrként dolgozott, a balesetet megelőző időszakban pedig viszonylag sokat tartózkodott külföldön, és előfordult, hogy csak hétvégére tért haza. Andrea, a családanya a postánál kapott állást.

D-ék egy igazi álomcsalád! Szívből kívánom, hogy mihamarabb teljesen felépüljenek

 – mondta egy helybéli.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038060
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038060
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038060
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038060
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?