ufo

Itt tekinthetjük meg a Pentagon HIVATALOS UFO-felvételeit

Létrehozva: 2023.09.02.

Nyílt lapokkal játszik tovább a Pentagon.

A Bors már többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben nagyon megszaporodtak az UFO-észlelések: a Harvard egyik fizikusa földönkívüli roncsokból vett anyagokból írt publikációt, a NASA véletlenül megölhetett egy földönkívülit, nemrégiben pedig a Metropol kapott egy olvasói fotót, amely szerint Szegeden is repülő csészealjat észleltek. Napról napra egyre több az ilyen megfigyelés, éppen ezért arra lehet gyanakodni, hogy az idegenek részéről valami készül. És vajon az emberiség kormánya tud erről? Esetleg kapcsolatban állnak a földönkívüliekkel? Ezzel kapcsolatban hozott megdöbbentő döntést a Pentagon. 

ufo, földönkívüli, időutazó, összeesküvés-elmélet, illusztráció
A Pentagon megdöbbentő lépésre szánta el magát UFO ügyben / Fotó: Pixabay

Az Amerikai Védelmi Minisztérium, azaz a Pentagon számára a légierő különösen fontos, emiatt pedig számtalan alkalommal találkoznak ufókkal. Nagyon sok pentagonos pilóta állt már a nyilvánosság elé, mondván, hogy egy-egy bevetés során repülő csészealjat láttak. Sokan pedig úgy vélik, hogy a légierő - a Pentagonnal karöltve - űrtechnológia alapján készít katonai gépeket. 

Az utóbbi időben annyira felszaporodtak az UFO-észlelések, hogy erre már a kormánynak is lépnie kellett. Az amerikaiak éppen ezért nemrégiben egy kongresszust tartottak, amelynek keretei között megvitatták a földönkívüli kérdéseket. A Pentagon pedig most nagyon fontos elhatározásra jutott. 

Az egyik felvétel a sok közül a Pentagon HIVATALOS aktái közül

Létrehoztak ugyanis egy HIVATALOS weboldalt, amely az összes UFO-val kapcsolatos információt tartalmazni fogja. A Pentagon által nyilvántartott UFO-akták kerülnek itt közzé, s amennyiben rendelkezésre állnak, publikálják az eddig soha nem látott fotókat és videókat is, ez pedig hatalmas előrelépés. Arra azonban fel kell hívni a figyelmet, hogy csak azokat az aktákat hozzák nyilvánosságra, amelynek a titkosítását feloldottá. A hírt a Fox News közölte először. 

A weboldal IDE kattintva érhető el, amelynek a feltöltése folyamatban van. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/08/j4FjKJi6XRhe-5kaaq3XGs5pdHFJ6e1866OQ5psJzBE/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxNDY4NWFkNTA1MzRjNmJiZmVhMjY5YzljYWI2NzFm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Sokkoló fotóval rázta meg a világot Uri Geller: földönkívüliek holttestére bukkant

A fotót látva az egész világon minden UFO-hívő álla leesett.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192727_auto_resized.jpg
origo.hu

Baloldali családból jött, és most hazament a baloldalra Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika