Nyeremény

A világ legszerencsétlenebb lottónyertese: 5,5 milliárdot nyert, mégis nincstelenül halt meg

B.V.

Létrehozva: 2023.08.28.

"Nem akarok már lottónyertes lenni" – fakadt ki egy alkalommal.

Az amerikai Pennsylvania államban, jelesül Erie-ben született William „Bud” Post III-nak szörnyű gyerekkora volt. Az anyja meghalt, amikor ő csak 8 volt, az apja pedig ezt követően árvaházba küldte őt. Úgy nőtt fel, hogy bármi furcsa munkát elvállalt a pénzért, és soha nem volt saját háza, vagy kocsija.

pénz
16 millió dollárt, azaz átszámítva 5,5 milliárd forintot nyert, neki az sem volt elég Fotó: Pexels.com

1988-ban, 66 évesen azonban rá mosolygott a szerencse. Egy 40 darabból álló lottószelvényből (amit elcserélt valakivel egy gyűrűért) az egyik nyertes volt! A nyereménye szerint 26 évig évi 497.953 dollárt kapott volna. Két héttel azután, hogy az első csekk megérkezett, már el is költött belőle 300 ezret, csak úgy. Vett például egy repülőgépet is annak ellenére, hogy sose volt repülési engedélye. Három hónap múlva már félmillió dolláros adóssága volt, majd egy év múlva testvérei is elhagyták őt. Ennek ellenére később vett egy kastélyt is 395 ezer dollárért. Bajba került a rendőrségnél is, akik távoltartási végzést rendeltek el hatodik felesége ellen, miután William rálőtt.

Kálváriája itt nem ér véget, sőt… Egy korábbi barátnője még be is perelte, mert állítása szerint nem kapta meg soha William lottónyereményének az egyharmadát, annak ellenére, hogy neki ígérte azt – írja a Mirror. A bíróság a perben a nőnek adott igazat, azonban olyan komoly anyagi gondjai lettek, hogy nem bírt fizetni semmit. A bíró ekkor elrendelte azt, hogy szüneteltessék nyereményének kifizetését. Ezek után 1993-ban azt nyilatkozta, hogy mindenki arról álmodik, hogy pénzt nyerjen, abba pedig senki nem gondol bele ez mennyi problémát okoz majd a későbbiekben. Elárulta, sokkal boldogabb volt, mikor szegény volt. 1996-ban elege lett és úgy döntött eladja 16 szobás kastélyát, sőt, maradék lottónyereményét is aukcióra tette fel, abban a reményben, hogy így kiegyenlítheti majd adósságait.

 Csak békét akarok, nem akarok már lottónyertes lenni, azt akarom, hogy az emberek végre békén hagyjanak!

Természetesen nem bírt felhagyni tékozló életmódjával, folyamatosan költekezett: vett még két otthont, egy traktort, kettő Harley-Davidson motort és egy vitorlás hajót is. Testvére még egy gyilkost is felbérelt, hogy megölje őt, ami nem sikerült. Ezek után persze perre ment, amit nagy nehezen egy millió dollárral megnyert, de szokásához híven azt is elköltötte. 

Később börtönbe is került, ahonnan miután kiszabadult, már csak havi 450 dollár segélyből tudott megélni. 2006-ban végük nincstelenül hunyt el légzőszervi betegség következtében.

https://cdn.borsonline.hu/2023/08/lGIH9oaXDRESljWQxn6avpfmvM-Eoyg8xlO-QGOJ1dM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1YTJkNGQyZWJiZjQ5NTVhMzkyNmVjNmNiODNkYzZh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Lehet ennél kínosabb? Exfeleségével kell osztoznia a mesés lottónyereményen

Nem a legjobbkor jött az egyébként mesés vagyon.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák