Öngyilkos

„Ötéves kislányát hagyta magára” – a hetedikről zuhant a halálba az édesanya Káposztásmegyeren

M.N.

Létrehozva: 2023.07.10.

A döbbent szomszédok sosem gondolták volna Zsófiról, hogy magára hagyná imádott kislányát.

Zöldellő fák és játszótéren hintázó gyerekek – ez veszi körbe azt a helyszínt Káposztásmegyeren, a Szabolcsi Bence téren, ahol július 3-án egy fiatal nő öngyilkos lett. A Bors információi szerint a 35 éves F. Zsófia kiugrott egy 10 emeletes panel 7. emeletéről. A szomszédok döbbenten állnak az eset előtt. 

A szomszédok nem értik, miért vetett véget életének az anya Fotó: Bors 

 Én már csak arra értem haza hétfőn, hogy itt állnak a rendőrök, akik lezárták a környéket

 – mesélte lapunknak Zsolt, aki évek óta abban a panelben él, ahonnan kiugrott az asszony. - Amikor bementem a házba, a lakók mesélték, hogy nemrég az egyik szomszédunk öngyilkos lett. Utána tudtam meg, hogy kiről van szó... Én látásból ismerem Zsófiékat. Az édesanyjával és a testvérével, illetve az ötéves kislányával élt egy lakásban. 

Zsófiért égnek a gyertyák  Fotó: Bors 

Információink szerint arról az emeletről ugrott, ahol laktak. 

 Többször találkoztam velük, mindig a kislánnyal volt

 – mesélte tovább a szomszéd. - Úgy tudom, hogy pszichés betegséggel küzdött, amit kezeltek is.  Amikor találkoztunk, mindig egy kicsit zavart volt. Nagyon sajnálom őket, hiszen a gyermek így anya nélkül maradt…

A rendőrség közlése szerint bűncselekményre, idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. A BRFK közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992311
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika