Időjárás

Kiadták a riasztást: 2 vármegyében még kitombolja magát az idő

KL

Létrehozva: 2023.07.20.

A mai napot kell még kibírni, utána fellélegezhetünk. Mutatjuk, hogy mi miatt.

Az utóbbi napok az elviselhetetlen kánikuláról szóltak. Azonban most egy újabb fordulatot vesz az időjárás, és egy időre visszatér közénk a csapadékos idő.

Néhol még szükség lehet az esernyőre Fotó: KISS ANNAMARIE /  Dunaújvárosi Hírlap

Ugyanis csütörtökön gomolyfelhők zavarják meg a napsütést, de csak néhol fordulhat elő zápor, vagy zivatar. Az északi, északnyugati szél nagy területen megélénkül, időnként meg is erősödik. A legmagasabb csúcsértékek 30 fok körüli alakulnak majd - írja előrejelzésében a Köpönyeg.

30 foknál nem lesz melegebb a hétvégén

Péntek

Egyre több gomolyfelhő érkezik, és szórványosan várható zápor, zivatar - főleg a délutáni, esti óráktól. Zivatarok idején az északias szél viharossá fokozódik. Délután 29-34 fok lesz.

Szombat

Gyakran lesz erősen felhős az ég, és elszórtan újabb zápor, zivatar is kialakul. Már csak 25-30 fok várható, a legtöbb helyen megszűnik a kánikula. Az ÉNy-i szél gyakran lesz élénk.

Vasárnap

Hajnalban még előfordulnak záporok, zivatarok, majd sok napsütés ígérkezik. Visszatér a 30 fok körüli strandidő.

Másodfokú riasztást adtak ki

Az Országos Meteorológiai Szolgálat két vármegyére (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas) narancssárga figyelmeztetést adott ki a várható heves zivatarok miatt. Ezeken a területeken hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, és a jégeső is! Térképen az érintett vármegyék:

Időjárás narancssárga riasztás eső
Citromsárga figyelmeztetést is kiadtak néhány vármegyére Fotó: met.hu

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet