Aktuális

"Csak szép csajok jöjjenek a milliókért" - megint kirobbant a botrány a Titan milliárdos áldozatának magyar származású mostohafia körül

Létrehozva: 2023.07.28.

A magyar származású Brian Szasz megint megcsinálta a balhét: arra panaszkodik, hogy milliárdosként sem buknak rá a csajok.

Korábban egyszer már a fél világot magára haragította Hamis Harding, a Titan brit milliárdos áldozatának mostohafia, a magyar származású Brian Szász most lapot húzott tizenkilencre. Mint arról a Bors is írt, a fiatal hangmérnök a nevelőapja eltűnésekor azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy meghökkentő dolgokat posztolt közösségi oldalaira, miközben a világ egy emberként aggódott eltűnt mostohaapjáért: először egy koncert utáni buliból lőtt fel pár vidám fotót, majd az egyik oldalon vad flörtbe keveredett egy Only Fans modellel. 

Hamis Harding krőzussá tette halála után a nevelt fiát, aki viszont arra panaszkodik, hogy még így sem kell a csajoknak - Fotó: Facebook

Miután kihúzta a gyufát, Szasz magyarázkodásba kezdett, majd inkább elhallgatott, még a közösségi oldalak egy részéről is törölte magát. Ez viszont már késő volt, ugyanis egy újabb vitatható Twitter bejegyzés miatt kirúgták munkahelyéről. A férfit ez sem hatotta meg, lazán odavágta: Harding halála után olyan gazdag lett, hogy úgysincs szüksége a munkára. 

Persze ettől nem lett szimpatikusabb az emberek szemében, azonnal nekimentek, így megint letörölte magát több oldalról, és csak kis idő eltelte után, már sokkal jámborabban tért vissza. Az átmeneti nyugalom viszont, úgy tűnik, nem tartott sokáig, az elmúlt napokban ismét kitört a botrány a férfi megjegyzése miatt: 

Twitter bejegyzésében ugyanis arra panaszkodik, hogy bár milliárdos, mégsem fekszenek le vele a nők: 

Több millióm van, mégsem fekszenek le velem

 - panaszkodott nyilvános írásában.

Mint mondta, már csak egy lányra vágyik:

Ennyi pénzem van, én pedig csak egy lányt akarok, akivel együtt lóghatok

 - fogalmazott.

Az iránta érzett ellenséges hangulatot csak tovább növelte, hogy Szasznak ennyi nem volt elég, ugyanis hozzábiggyesztette: 

csak a szép csajok jelentkezzenek be a milliókért:

Ne kérj tőlem pénzt, hacsak nem egy gyönyörű nő vagy

 - szögezte le. 

A furcsa bejegyzéseknek megint meglett az ára, a férfit elsöpörte a népharag és inkább törölte az írásokat, a korábbiakhoz hasonlóan megint magyarázkodni kényszerült:

- A tweetjeim célja, hogy egy stresszes napon egy pillanatra megnevettessek mindenkit - idézte a New York Post. Hát, úgy tűnik, az össznépi kacagás ezúttal elmaradt.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák