Félelem

"Nagyon megijedtem" - Nem hiszed el, mit talált a riadt édesanya a kislánya ágya alatt

F.I.

Létrehozva: 2023.06.26.

A kislány tele volt csípésekkel, ám az anyukának fogalma sem volt arról, hogy mi okozhatja azokat.

Megérkezett az igazi nyár és vele együtt a jó idő. Ennek viszont az egyik velejárója az is, hogy megjelennek a kisebb-nagyobb rovarok és ízeltlábúak. Egy nagydémi anyukának meg is gyűlt a baja egy ritka példánnyal. Már napok óta tapasztalta, hogy kislányán apró kiütések jelentek meg. Később azonban kiderült, nem kiütések, hanem egy pók csípései lepték el a kislány testét.

Az aggódó édesanya ezt a pókot találta kislánya ágya mellett  Fotó: Olvasói fotó

A kétgyermekes anyukát nagyon megijesztette, hogy napról napra egyre több vörös "kiütés" jelenik meg kislánya testén. Sokáig tanakodott, hogy vajon ez egy allergiás reakció lehet, vagy esetleg valami megcsíphette a gyermeket. Két nap múlva úgy döntött, biztos, ami biztos, kitakarítja kislánya ágyát.

A kislányom már két napja tele volt csípésekkel. Piros, duzzadt, viszont jóval kisebb volt, mint egy szúnyogcsípés. Tegnap kiporszívóztam az ágyát, minden ágyneműt tisztára cseréltem, de nem találtam semmi szokatlant.

 – osztotta meg az emberekkel a közösségi médián az anyuka.

Másnap, amikor a kislány felébredt, édesanyja csalódottan tapasztalta, hogy újra több folt jelent meg a kis testén.

Amikor ma délelőtt besétáltam a szobájába, és körbenéztem, akkor viszont egy hatalmas pók fogadott az ágya mellett. Nagyon megijedtem.

 – részletezte.

Amikor elült az ijedtség, sikerült egy pohárral csapdába ejteni a pókot, amelyik valószínűleg minden este csipkedte a kislányt, amíg ő békésen aludt.

Tehát ez a dög okozott egy este alatt 15-20 csípést a gyermekemen! Azóta is keresgélek tovább, de reménykedek abban, hogy nem lesz több ilyen kellemetlen meglepetés és hogy nem a barátaival költözött be ez a pók a házunkba.

 – zárta gondolatait Szandra.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196646_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715092219
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715092219
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715092219
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715092219
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715092219
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet