Tudomány

Mióta csókolózunk? Most derült ki: régebben, mint azt bárki is hitte!

Létrehozva: 2023.05.20.

Meghökkentő tanulmány látott napvilágot.

Forrás: Pexels

A legújabb felfedezések alapján az emberek legalább ezer évvel korábban kezdhettek el csókolózni, mint azt korábban gondoltuk volna. A tudósok eddig úgy hitték, hogy a csókolózás i.e. 1500 körül alakult ki Dél-Ázsiában, ám a Közel-Keleten nemrég talált agyagtáblákon jól kitűnik, hogy az emberek már 4500 évvel ezelőtt is ismerték az aktust – számolt be róla a Science folyóirat. 

A felfedezés egyik társszerzője Dr. Troels Pank Arboll szerint az ókori Mezopotámiaban élő emberek agyagtáblákon jegyezték fel a csókolózást. A koppenhágai egyetem munkatársa szerint több ezer ilyen agyagtábla lehet még a Földön. Az ábrák a romantikus intimitást mutatják be a családi és a baráti kapcsolatokban. A szakember szerint bizonyossá vált, hogy a csókolózás akkoriban számos kultúra részét képezte. 

De ugyanúgy népszerű volt az állatvilágban a csimpánzoknál, és az utolsóként felfedezett emberszabású majomfajnál, a bonobóknál is. Ugyanakkor az is igaz, hogy a csókolózás nagyban hozzájárult az ajakherpesz gyors terjedéséhez is akkoriban. Erre utalnak a Mezopotámiaból származó orvosi feljegyzések is. A tudósok korábban úgy vélték, hogy a betegség Eurázsiából jött át Európába a népvándorlások során. A szakértők szerint ebben az időszakban kezdett el terjedni az egyik leggyakoribb emberi vírus, az EBV-ként is ismert Epstein-Barr-vírus, valamint a gyermekkori kiütéses betegségeket okozó Parvovírus B19 is – írja a Metro.

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/TIU84S89WLG60F61qk8HPFj4-rbDTz_sB2p2-8P9Um0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ZThhMGMyYzU5YjRjYmVhYmJjMmVlMWIxZDgzYzM4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kitálalt a fogorvos: ezt teszi a fogakkal a csókolózás

Arról is szó esett, mikor érdemes kerülni a csókot.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094910
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094910
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094910
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet