Részegség

"Csodát" láttak a rendőrök, amikor az őrmezői baleset helyszínére értek

F.I.

Létrehozva: 2023.05.16.

Egy ittas sofőr balesetet okozott, a véralkoholszintje 4,06 ezreléket mutatott. Elvileg ebben az állapotban az ébrenlét is csoda, ám ez a nő a volán mögé ült.

Egy erősen ittas sofőr ütközött egy szembejövő autóval Felvidéken május 12-én pénteken a reggeli órákban. A helyszínre kiérkező rendőrök megszondáztatták az autó vezetőjét, a mért alkoholszint viszont a sokat látott rendőröket is alaposan meglepte - adta hírül a Szlovák Rendőrség 

Az autó sofőrje részeg volt  Fotó: Kassai Rendőrség

Ébren sem lehetett volna

Egy részeg sofőr egy szembejövő autóba hajtott bele a Nagymihályi járásban, miközben Őrmező és Laborcfalva között haladt. A helyszínre érkező rendőrök 

négy ezrelék feletti (4,06) alkoholszintet mértek az ittas vezető vérében, aki állapotából adódó figyelmetlensége miatt áttért a másik sávba.

Ilyen súlyos ittasságnál, az ébren maradás, sőt már a légzéssel is problémák adódhatnak. Ez az eset ennek ellenére szerencsésen zárult, hiszen egyik sofőr sem sérült meg súlyosabban. A Nagymihályi Kerületi Közlekedési Felügyelőség megbízottja függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt emelt vádat a sofőr ellen. 

Az őrmezői esetnél senki sem sérült meg, de ez ritkaság  Fotó: Szlovák Rendőrség

Nem ritka az orvosi csoda

Láttak már hasonló "csodát" a rendőrök, azaz olyan személyt, akinek olyan magas alkoholezreléket mértek a szervezetében, hogy igazándiból minimum eszméletlennek kellett volna lennie. Idén húsvétkor szintén Felvidéken egy Dunaszerdahelyen elkapott autós egy Škoda SuperB-t vezetett, akit a rendőrök intettek le, majd felkérték az alkoholteszt elvégzésére. Mindez hajnali 5:41-kor történt, ekkor több mint 4,5 ezrelék alkoholt mutattak ki nála. A férfinek elvileg ébren maradni sem szabadott volna, ennyi ezreléknél életveszélyben van az ember, állandó felügyeletre szorul, amit a rendfenntartók biztosítottak is neki. Nem sokkal később újra tesztelték a férfit, ekkor már jóval alacsonyabb volt a kimutatott ittasság, de persze továbbra is a megengedett határérték feletti. A bíróság gyorsított eljárásban döntött a férfi sorsáról.

Életveszélyes állapot: 3,5-5,0 ezrelék

Ilyen magas véralkoholszint esetén már az alany elveszíti az eszméletét, testhőmérséklete pedig veszélyesen alacsony szintre csökken le. Légzés és keringés koordinálatlanná válik, rosszabb esetben a légzés leállhat. Az alkoholmérgezés szélsőségesen magas szintjén , 5 ezrelékpont feletti véralkoholszintnél már gyakorlatilag az élettel összeegyeztethetetlen állapot lép fel, az illető életét kis eséllyel lehet csupán megmenteni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika