Aktuális

"Bemérték a telefonját, aztán eltűnt a jel" - kétségbeesve keresi családja a rejtélyes körülmények között eltűnt Istvánt

Létrehozva: 2023.04.15.

Módosítva: 2023.04.15.

A jól szituált kétgyermekes családapát egy vonaton látták utoljára, azóta mintha a föld nyelte volna el.... Elértük a családot.

A kétgyermekes családapának igencsak rejtélyes körülmények között veszett nyoma: Nékám István Zoltán dolgozni indult el Dorogról vonattal péntek hajnalban, de budapesti munkahelyére már nem érkezett meg. 

A férfit a rendőrség és a család mellett az egész internet keresi - Fotó: Shutterstock

Felesége a történtek után kétségbeesett keresőposztot tett közzé Facebookon: 

- Kérem, aki tud, segítsen! Reggel a 6.14-kor induló vonattal indult el Dorogról a Nyugati pályaudvar felé, de a munkahelyére nem érkezett meg 

- írta az összetört feleség. Hozzátette, hogy férje telefonját még egy ideig be tudták mérni, azonban ez a jel is eltűnt:

- A cellainformáció szerint a telefonját a rendőrség Piliscsaba, Pilisjászfalu és Úny háromszögében mérte be, amíg még működött 

- tette hozzá. A család kéri, aki látta vagy tud róla valamit, jelentkezzen. Felesége a leírásban azt is kiemelte, férje ismertetőjele a szája feletti anyajegy: 

- 185 cm magas, őszes haj, barnás-zöld szem, utoljára viselt ruházata: fekete-kék dzseki, sötétkék farmernadrág, sötétkék pulóver és galléros póló, szürkés hátizsák. Ismertető jel a szája feletti anyajegy

 - sorolta. 

Egyelőre azonban úgy tudni, még mindig nem sejtik, hol lehet a családapa, akit felesége mellett két, imádott fia is nagyon vár haza. 

Lapunk megkereste az összetört családot, azonban ők nem szerettek volna nyilatkozni. 

Az internet eközben összefogott az apáért, ezrek osztották meg a bejegyzést az ország minden táján, és egy emberként remélik: István épségben hazatérhet a családjához: 

- Remélem, mihamarabb előkerül gond nélkül, nagyon drukkolunk! - biztatják a családot többszázan.  

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093112
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093112
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196190_auto_resized.jpg
life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196193_auto_resized.png
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093112
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093112
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet