Könnyfakasztó

"Azt hihetnéd, semmi baja sincs" – Mindössze egyetlen évet adtak az orvosok a hároméves kisfiúnak

Létrehozva: 2023.04.07.

Nagynénje vette észre az első aggasztó jeleket. Kiderült: egy halálos betegség támadta meg a gyermeket.

Eleinte azt hitték, csak a szemével van valami baj, hétfőn azonban lesújtó hírt kapott a család: a tündéri hároméves kisfiúnál agytumort fedeztek fel a orvosok, ráadásul gyógyíthatatlant. Ugyan hamarosan megkezdik a gyermek kemoterápiás kezelését, ám mindenki tisztában van vele: ez sem mentheti meg az életét, csupán egy kicsivel több időt adhat neki szerettei mellett. Most a szakemberek úgy vélik: mindössze egyetlen éve lehet hátra az angliai Wallasey városában élő Eli-nak.

Eli, GoFundMe
Hétfőn derült ki a mosolygós kisfiú halálos betegsége Fotó: GoFundMe

A kisfiú szeme leplezte le a gyilkos kórt

Eli nagynénje és gondviselője, Lucy Sapple még tavaly ősszel vette észre, hogy a hároméves kisfiú szemei picit mintha befelé fordulnának. El is vitte szemészhez, ahol tavaly októberben elrendeltek egy MRI vizsgálatot, azt azonban többször el kellett halasztani, így végül csak idén márciusban végezték el. Ekkor már sejteni lehetett, hogy valami komolyabb baj van, így kellett csinálni egy biposziát is. Ennek jött meg az eredménye hétfőn, amely hallatán összeroskadt a család. Felkészültek ugyan a tumorra, arra azonban nem, hogy gyógyíthatatlan.

Egyedül a kis Eli ad nekik erőt, aki ugyanolyan életvidám, mint korábban mindig – és ezzel mosolyt csal elkeseredett rokonai arcára is.

Azt hihetnéd, semmi baja nincs, úgy mosolyog. A legtöbbször, ha valakinek agytumora van, azt látod raja, de ő mosolyog és vidám

 – magyarázta a család egyik barátja, Kinsay Smith a Liverpool Echónak, hozzátéve: most a lehető legtöbb élmény szeretnének biztosítani a kisfiúnak, ezért online adománygyűjtésbe kezdtek.

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/j9vc4I2buUxbyEW6HpI72EV-dAR8KQSS5Cx_erhFXyY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3MGIwNzUxMGQ4NDQ0ZDlhYzM1ODRmMTI5ZDUwYWE4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Könnyfakasztó hírt kapott karácsonyra a halálos kórral küzdő kétgyermekes édesanya

Ikerterhessége alatt derült ki: gyilkos kór támadta meg.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715078111
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715078111
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715078111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715078111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715078111
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?