Negatív rekord

Szitává lőtték a sztárrá lett sorozatgyilkost – Videó

Piréz

Létrehozva: 2023.03.07.

Attól lett híres, hogy egymaga több mint 100 emberrel végzett.

Szitává lőtték Sao Paulo közelében azt a brazil férfit, akit hazájában a legtöbb emberölést elkövető sorozatgyilkosként tartottak számon – jelentették a helyi lapok

Fotó: brazil rendőrség

Pedro Rodrigues Filho, gúnynevén Pedrinho Matador (gyilkos kis Pedro) 68 évéből negyvenkettőt töltött börtönben, 2018-as szabadulása után viszont valóságos sztárt csinált belőle a média: különböző dokumentumfilmekben mesélte el az életét, majd a YouTube-on indított saját csatornát, ahol híres bűncselekményeket elemzett. Az egyik videómegosztó portálon több mint 267 ezer követője volt. Népszerűségét annak köszönhette, hogy csupa olyan embert tett el láb alól, akit veszélyesnek talált országára. 

Elbűvölte az embereket. Jól tükrözi ez a társadalmat, amelyben élünk, ahol a gyilkosságoknak csak a tíz százalékát derítik fel

– mondta Ilana Casoy kriminológus, aki a brazil sorozatgyilkosokról könyvet is írt, amelyben nagy szerepet kapott a most meggyilkolt halálosztó. 

Pedróval minden bizonnyal azok a bűnözők végezhettek, akik nem akarták, hogy esetleg megint az önbíráskodás útjára lépjen, és leszámoljon néhányukkal. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714979113
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178985_auto_resized.jpg
life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714979113
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat