Világvége

Elárulta a szakértő, mire van szükség egy apokalipszis túléléséhez

Címkék
apokalipszis

K.B.

Létrehozva: 2023.02.20.

Egy kész tervvel állt elő a túlélésszakértő arra az esetre, ha bekövetkezne a zombiapokalipszis.

A Bors korábbi cikkében írt arról, hogy a „The Last of Us” sorozatban a világot megfertőző gomba egy valódi gombán alapul. Egy szakértő szerint, a folyamatosan fejlődő Entomophthora muscae akár valódi veszélyt is jelenthetne az emberre. A nagy sikerű sorozat nemrég a túlélésszakértőket is megihlette. Beindultak a fejtegetések azzal kapcsolatban, mik azok az eszközök, amik szükségesek lennének egy valószínűtlenül bekövetkező apokalipszis során.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Az egyik legfontosabb a jódtabletta, amivel fertőtleníthetjük a vizet, ha a szokásos ellátás megszakadna. Nagyon fontos még, hogy olyan ruházatunk legyen, ami ellenáll az elemeknek. Gyógyszerekhez és elálló konzervekhez később is hozzá lehet jutni az üzletekből. 

- Mindennek kezdetén érdemes meghúzni magad. Győződj meg róla, hogy felkészültél néhány napra elegendő élelemmel és vízzel, és maradj bent. Ezután készíts egy menekülési útmutatót. Egy zsúfolt város az utolsó hely, ahol lenned kell egy apokalipszis során – árulta el tippjét a túlélési szakértő, hozzátéve: egy jó útvonalhoz kulcsfontosságú a főutak elkerülése.

Ezután kell egy biztonságos jármű, lehetőleg strapabíró kerekekkel, amik bírják a sérüléseket és a különféle terepeket. Érdemes egy nagy hatótávolságú rádiót vagy egy adóvevőt is a kocsiba helyezni, hogy más túlélőkkel kapcsolatba tudj lépni.

Egy másik profi tipp, hogy az üzemanyagot kiolvasztott állati zsiradékból elő lehet állítani, így a járműveket is üzemben lehet tartani.

Ha sikerült elmenekülnöd a városodból, összegyűjtötted az ellátmányt, és még azt is sikerült elérned, hogy kapcsolatba lépj a túlélőkkel, Dartnell szerint készen állsz egy település kialakítására. Egy csendes, vidéki helyet érdemes keresni. Lehetőleg olyat, ahol van termőföld, tiszta- folyó víz és tűzifa is.

- A települést körülvevő fal és néhány reflektor kombinálva az, amire szükséged lesz. Ez távol tartja a nemkívánatos látogatókat, és lehetővé teszi, hogy szemmel tartsd a környéket – tette hozzá Dartnell.

Egy dolog biztos: senki sem boldogulhat örökké egyedül. A tökéletes csapathoz pedig Dartnell szerint szükség van egy természetes vezetőre, ácsra/fémmunkásra, villanyszerelőre és persze orvosra vagy ápolóra.

Itt a teljes lista azokról az eszközökről, amiket a túléléshez elengedhetetlenek a szakértő szerint:

  • masszív cipő
  • strapabíró nadrág
  • vízálló kabát kapucnival
  • kesztyű
  • hátizsák
  • fejlámpa
  • drót vágó
  • fejsze 
  • kötél 
  • erős ragasztószalag
  • szuperragasztó
  • 20 literes benzin kanna
  • vészhelyzeti defektjavító készlet
  • hegesztő
  • áramfejlesztő
  • benzin-generátor
  • fa-eszterga
  • napelemes reflektorok
  • ponyva

(VIA)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055613
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055613
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055613
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055613
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055613
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?