UFO

Döbbenet: Brutális mennyiségű UFO-jelentést hozott nyilvánosságra a Pentagon

KL

Létrehozva: 2023.01.16.

A Pentagon múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből több mint 170 földönkívüli észlelésre nincs magyarázata.

Az utóbbi időben egyre jobban megnőtt az UFO-észlelések száma szerte a világon. Érkeztek már jelentések Szlovákiából, Dél-Koreából, de a legtöbb észlelés az Egyesült Államokból jött.

ufo, földönkívüli, időutazó, összeesküvés-elmélet, illusztráció
Fotó: Pixabay

Az űrlények mellett most már a Pentagon sem ment el szó nélkül, és egy jelentésükből kiderült, hogy elképesztően sok UFO-észlelés volt az elmúlt években.

2004 óta összesen 510 alkalommal láttak földönkívülit az égen, ebből 366 újonnan, 2022-ben azonosított eset.

A legtöbbről kiderült, hogy az repülő, madár, lufi vagy bármi más egyéb volt, azonban 171 észlelésre még mindig nem sikerült magyarázatot találni a jelentés szerint - írja az Unilad.

Így ezt sokan úgy értelmezték, hogy ezzel maga a Pentagon ismerte be burkoltan az UFO-k létezését.

Ez azonban így teljesen nem igaz, hiszen az állami szerv ezzel csak azt közölte, hogy ezekre a jelenségekre még adatok, illetve pontosabb beszámolók hiányában nem igazán tudtak eddig megoldást találni, ez pedig érthető is, hiszen ezek az észlelések legtöbbször pillanatok alatt zajlanak le, amit mobiltelefonnal vesznek fel, és legtöbbször a videó minősége nem elég jó ahhoz, hogy látottakat rendesen ki lehessen elemezni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika