Szörnyella

Szörnyű dolgok kerültek napvilágra, ezt már senki sem fogja eltűrni Meghan Markle-nak

Bors

Létrehozva: 2022.08.10.

Egy új botránykönyv miatt ugorhat Meghan maradék ázsiója is.

Forrás: Northfoto

Kíméletlenül kitálal a királyi család féltett titkairól Anglia egyik legelismertebb oknyomozó újságírója legújabb könyvében. Különösképp Meghan Markle került nehéz helyzetbe a „Revenge” megjelenése óta, Tom Bower sorait már kevéssé fogják lenyelni azok is, akik eddig még valamelyest kedvelték Harry herceg párját.

Ebből ugyanis kiderül, akik csak érintkeznek Meghannal, mind egy véleményen vannak: elviselhetetlen perszona .

A könyvben kiemelt figyelmet szentelt a szerző annak az időszaknak, amikor Harry és Meghan néhány hónapja randiztak, és bár úgy állapodtak meg, hogy titokban tartják a még csak épp szárba szökkenő szerelmüket, Meghan valóságos hakniba kezdett a hírrel.

Így rögtön be is zsebelt egy címlapot és egy reklámfilm-szerepet is, ami később igencsak kellemetlen eseményekkel is együtt járt – már ami a vele érintkezőket illeti.

Meghan ugyanis a város legdrágább szállodájában kért szobát, reklamált, hogy a fürdőszobaszőnyeg nem Dior, és megtiltotta, hogy a személyzet felvegye vele a szemkontaktust. Kiakadt azon is, hogy a vegán turmix nem eléggé hideg és nem a megfelelő márkájú teát főzték számára. A forgatáson állítólag annyira megutálták őt, hogy a végén már mindenki csak franciául volt hajlandó beszélni, hogy Meghan egy szót se értsen.

De szó esik arról is, mennyire utálták Harry barátai Meghant, és emiatt hogyan romlott meg velük a herceg kapcsolata. Egy hétvégét töltött együtt a baráti társaság, ahol Meghan állítólag mindenkibe belekötött, minden viccet szexistának vagy rasszistának titulált és teljesen megbontotta a baráti társaságot. Harry baráti társasága így már az esküvői vacsorára sem volt hivatalos, ellentétben Oprah Winfrey-vel és George Clooney-val, akivel egyébként Meghan előtte soha életében nem is találkozott.

A könyvben állítólag Meghan korábbi pr ügynökségének egyik tagja is megszólal, aki szerint Meghan az egyik legkellemetlenebb ügyfelük volt kontrollálhatatlan és megjósolhatatlan dühkitörései, és passzív-agresszív követelőzései miatt.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194852_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049018
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?