Tragédia

Tragédia Tomajmonostorán: Megúszhatja a börtönt a vétkes sofőr

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.06.13.

Elkerülheti a rácsok mögé jutást az a buszvezető, aki a járművén felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. Inez Flóra órákat töltött egyedül a tűző napsütés miatt szaunává vált utastérben, majd péntek reggel a debreceni kórház intenzív osztályán meghalt.

Mardossa a bűntudat azt a sofőrt, aki az óvodabuszon felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. 

A gyermek hőgutát kapott és napokkal később meghalt. 

T. István Inez Flórát, a gyermeket a tiszaderzsi megállóban vette át a szülőktől, majd leültette egy hátsó ülésre. Ezután még felvett néhány óvodást is iskolást, nem sokkal később leparkolt a tomajmonostorai önkormányzat mellett. A településen az önkormányzat és az iskola épülete egymás mellett, az óvodáé velük szemben található. A közelben egy üzlet is elhelyezkedik. A parányi, 730 lelket számláló településen éppen ezen a területen a legnagyobb a forgalom, mégsem tűnt fel senkinek, hogy a kis óvodás a járműben rekedt. Utólag már senki sem tudja megmondani, hogy ez mivel magyarázható, illetve azt sem, hogy a gyermek kiáltozott-e segítségért a fokozatosan felforrósodó járműben. 

Kívülről a busz sötétített ablaka miatt talán nem láthatták, az viszont biztosra vehető, hogy Flóra csak órákkal a buszvezető végzetes hibája után veszítette el az eszméletét. A rendőrség büntetőeljárást, a buszvezetőt foglalkoztató önkormányzat pedig belső vizsgálatot indított. Fazekas Szabolcs polgármestert elértük telefonon, de türelmünket kérve későbbre ígért tájékoztatást.

Ebben a buszban felejtették a négy éves gyermeket

Általában felfüggesztett

Az ismert jogász, Borbély Zoltán értesült a tragédiáról, és a Borsnak kifejtette szakértői véleményét:

A buszvezető tettét kétféleképpen is minősíthetik. Elítélhetik gondatlanságból elkövetett emberölésért, de valószínűbb, hogy foglalkoztatás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetésért kell majd felelnie. Mindkét cselekmény felső büntetési tétele öt év. A bíró gyakorlat általában az, hogy az elkövető végül nem kerül börtönbe, mert a büntetése végrehajtását felfüggesztik – mondta a szakértő.

Az érvényben levő kormányrendelet szerint hat éven aluli gyermek a személyszállítási szolgáltatás igénybevételére kísérő nélkül nem jogosult. Ha hat éven aluli gyermekeket csoportosan szállítanak, minden 10 gyerekre legalább egy kísérőnek kell jutnia.

Csendes gyász

Szerettük volna megismerni Kovács Eszter, a kislányát gyászoló édesanya álláspontját, de a gyász súlya alatt nem kívánta minősíteni T. István lehetséges büntetését.
Jobb, ha inkább erről nem mondok semmit – fakadt ki. Néhány nappal korábban még bővebben nyilatkozott, akkor arról is beszélt, miként szokták a gyereket a környéken reggelente a szülők útnak indítani.

A busz három-négy helyen áll meg a környező településeken, úgy gyűjti be a gyerekeket. Az biztos, hogy kedd reggel csak a buszvezető volt a gyerekekkel. Egyértelmű, hogy ő felelt értük. Én őt korábban egyébként még sosem láttam. Új volt – fogalmazott Eszter.

A Bors információi szerint T. István teljesen összeomlott, amikor megtudta, hogy Inez Flóra elhunyt. A fiát hiába kerestük telefonon, ezúttal nem vette fel a készüléket. Még csütörtökön annyit mondott, hogy a család minden segítséget megad az apjának. A buszvezető egyéb közeli rokonaival viszont sikerült beszélnünk, de nem kívánták megerősíteni azt a médiaértesülést, hogy a férfit pszichiátrián kezelik. 

Fotó: Bors - Ebbe az óvodába járt Inez Flóra


Elvesztett bizalom

A tragikus eset közfelháborodást váltott ki a tomajmonostorai és a környező településeken élő szülők körében. Többen is eldöntötték, hogy kiveszik a gyermeküket az óvodából.

– Hogy is merném a továbbiakban oda járatni a gyerekeimet? Az első már oda járt, hamarosan a másodiknak is megfelelő intézményt kell keresnem. Éppen a napokban kerestek meg azzal, hogy jelentsem be, hogy nyáron igényt tartok-e rájuk, de a történtek után egyértelmű, hogy a közelükbe sem fogom engedni a srácaimat. Sokan hasonló döntést hoztak. A gyermekszállítás rendszere alapos fejlesztésre szorul – fejezte be a családanya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192940_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993812
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika