Tragédia

Édesanyja az utolsó órákban is a buszban hagyott négyéves kislány ágyánál imádkozott

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.06.11.

Meghalt az négyéves kislányt, akit hosszú órákra az óvodabuszban felejtettek Tomajmonostorán. Eszter, Inez Flóra édesanyja az utolsó éjjel a gyermeke mellett lehetett.

Feladta a küzdelmet annak a négyéves kislánynak a szervezete, akit még kedd reggel felejtettek az óvodabuszban Tomajmonostorán. A járművet a sofőr leparkolta az intézménnyel szemben, majd bezárta. T. István nem vette észre, hogy az utastérben maradt a kis Inez Flóra. A hibára csak délután derült fény, amikor a buszvezető a járműhöz ment. A gyermek már nem volt eszméleténél. Azonnal értesítették a mentőket, akik a kislányt helikopterrel szállították a debreceni kórházba.  A gyermek az intenzív osztályra került, ahol az orvosok mindent elkövettek, de a szervezete néhány nap küzdelem után feladta a harcot. A tragédia bekövetkezése után péntek délelőtt megpróbáltuk felhívni a Inez Flóra édesanyját, de ki volt kapcsolva a telefonja.

Inez Flórát (4) egy óvodabuszban felejtette a sofőr Tomajmonostrán.
Inez Flóra négy évet élt

Imádkozott érte

Sikerült megszólaltatnunk azonban Flóra apai nagymamáját.

– Most hoztuk haza a fiamat és menyemet Tiszaderzsre. Teljesen kiborultak, alig tudunk velük beszélni. Még mi sem ismerjük a részleteket – mondta a nagyszülő.

Az biztos, hogy Eszter az utolsó éjszakát az unokám mellett tölthette – osztotta meg velünk a nagyanya, majd megértésünket kérve befejezte a beszélgetést. Az anya egy nappal korábban még nyilatkozott a Borsnak, akkor arról beszélt, hogy nem tehet mást, csak reménykedik.

– Imádkozom. Beszélek Inezhez, de reagálni semmire sem tud, mert nincs olyan állapotban – csuklott el a hangja. 

Intézményi felelősség

Agócs Béláné, a tomajmonostori óvoda intézményvezetője tegnap bement a munkahelyére. Kérésünkre a telefonhoz hívták, de nem bizonyult bőbeszédűnek.

Együttérzünk a kislány szüleivel, mi is gyászolunk – mondta, mire jeleztük, hogy nem evidenciákra szeretnénk rákérdezni, hanem többek között arra, hogy van-e belső szabályzatuk rá, hogy hány felnőttnek kell kísérnie a gyerekeket a buszon, illetve miért nem kereste az óvónő telefonon Inez Flóra szüleit, amikor észlelte, hogy a gyermek nem érkezett meg reggel a csoportba. Ezekre nem kívánt válaszolni, inkább gyorsan lecsapta a telefont. Egy neve elhallgatását kérő szakértő viszont a Borsnak kifejtette: ha egy gyermek hiányzik, nem kötelessége az óvodapedagógusnak a szülőknél érdeklődni, csak ha a gyermek tartósan nincs jelen az intézményben, és annak okáról semmilyen információval nem rendelkeznek. A bevett gyakorlat szerint 20 gyerektől már 2 óvónő és gyakran még egy dajka is felügyel a csoportra. 

Egy felnőtt is belehalt volna

A Bors megkérdezett egy gyermekorvost, mi játszódhatott le a gyermek testében.

Dr. Ács Orsolya kifejtette: a kis Inez Flóra egyértelműen hőgutát kapott.

– Több mint valószínű, hogy annyira felhevült a teste, hogy kiszáradt, mert kiizzadta és kilélegezte az összes vizet a szervezetéből. Az emelkedett testhőmérsékletet nem tudta korrigálni, pedig a szervezet a hasonló esetek elején mindig megpróbálja hűteni magát. A vér nem feltétlenül sűrűsödik be, de a létfontosságú szervek működése veszélybe kerül – magyarázta a doktornő, és hozzátette: többek között a máj és a tüdő megfelelő működéséhez nem csupán a vérre, hanem a sejtek közötti folyadékra is szükség van.

A szervezet először a szerveket próbálja menteni. Van egy tartaléka, és ha a környezetben nem történik megfelelő változás, a puffer kimerül, és a szervezet felmondja a szolgálatot – mondta Ács Orsolya, aki bár a kislány ellátásában nem vett részt, abban biztos, hogy a szakmai szabályoknak megfelelően a kórházban megpróbálták pótolni a folyadékot, és az élethez ugyancsak szükséges sókat is.

– Ha az egyensúly kibillen, ritkán lehet visszabillenteni. A gyerekek sok mindent kibírnak, de a tartalékaik kisebbek, mint az idősebbeknek. Azt kijelenthetem, azt, ami a kislánnyal történt, egy felnőtt sem élte volna túl – fejezte be a gyermekorvos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021112
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?