Vallomás

A szíven döfött Sándor utolsó szavai: Betörőt fogtam, megszúrtak

Létrehozva: 2022.01.20.

Zokogva vallotta be tetteit az a kárpátaljai férfi, aki egy döféssel szúrta szíven a kétgyermekes családapát, N. Sándort. Kiderült, hogy gyilkos és áldozata szinte egymás mellett születtek, egy szakmában dolgoztak, mégsem ismerték egymást.

Forrás: MTI

Kísérteties részletekre derült fény, miután elfogták a zsaruk azt a férfit, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolt meg egy kétgyermekes családapát a budapesti XVI. kerület csendes, parkos negyedében. Mint arról a Bors is írt, N. Sándor egy, a parkoló kocsik körül ólálkodó alak után eredt, akit próbált megállítani, mire a férfi egy döféssel szíven

szúrta.

– Már a helyszínen sokkos állapotban volt, kérdésekre nem tudott válaszolni – mondta Pál Adrián ezredes. Elárulta, hogy a férfi még feleségével és a neki segítő járókelővel tudott beszélni.

Sándor utolsó erejével még feleségéhez ment, a karjai között hunyt el Fotó: Bors

– Betörőt fogtam, megszúrtak – mondta Sándor utolsó erejével, mikor felesége karjai között összerogyott.

A rendőrök ezután valóságos hajtóvadászatot indítottak a gyilkos után, akit a kamerafelvételek alapján követtek is egy darabig. Az utolsó képkocka egy családi házas környékről készült róla, az ott lakók pedig elmondták: a felvételen szereplő jellegzetes járású és ruhájú férfi kísértetiesen hasonlít egy, az utcában lakó munkásra. A

rendőrök így már elfogták az illetőt, aki a kihallgatásán megtört, és zokogva vallotta be tettét, ahogyan azt is, hogy a gyilkos kést hazáig vitte, ahol elmosta, csak aztán dobta a házuk melletti csatornába.

A gyilkos azt állította: nem akart betörni sehova, csak azért guggolt le, mert rájött a szükség, és a dolgát akarta elvégezni, de arra nem adott magyarázatot, hogy miért szúrt Fotó: Knap Zoltán/Bors

 

Azt állította, nem akart betörni sehova, csak azért guggolt le, mert rájött a szükség, és a dolgát akarta elvégezni, azt, hogy miért szúrt, azonban továbbra sem tudni, a férfi azt mondta: nem kívánta Sándor halálát. Mint kiderült, gyilkos és áldozat kísértetiesen hasonló életutat járt be: mindketten 39 évesek, kőművesek, nem régiben költöztek Magyarországra, mind a ketten az ukrajnai Kárpátalján születtek, méghozzá egymástól alig pár kilométerre, ahogy hazánkban is közel ugyan ennyire éltek egymástól, mégsem ismerték egymást.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek