Aktuális

Örökre rejtély marad a halála: rumban ázott a szegedi diplomata pucér holtteste – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.08.15.

Tizenöt éve futótűzként terjedt el a hazai és a külföldi médiában az a történet, amely egy rumoshor­dó­ból előkerült holttestről szól. A szá­lak azóta sem lettek elvarrva.

Forrás: PEXELS

Alkalomadtán szárnyra kelnek olyan pletykák, amelyekből hamarosan hír keletkezik. Különösen igaz ez a rendkívüli történésekre, amit néha átvesznek a médiumok. Tizenöt évvel ezelőtt a rumban ázott diplomata sztorija korbácsolta fel a kedélyeket.

Csempészett holttest a hordóban

A történet szerint Szeged kertvárosában élt egy 80 év körüli magányos hölgy, akiről az a hír járta, hogy nagyvilági életet élt férjével a karibi térségben. Sajnos azonban egyedül jött haza, mivel az egyik úton a férj életét vesztette. A hölgy jóval később végelgyengülésben halt meg, a há­zat pedig egy fiatal pár vette meg.

A felújításhoz egy kőművesbrigádot fogadtak fel, akik a pincében találtak egy 300 literes hordót, színültig rummal. Rá is jártak az italra, de így is fél év kellett, hogy a nedű el­fogyjon. Amikor a hordó már kongott az ürességtől, szétszedték azt, ám legnagyobb meglepetésükre egy pucér holttest esett ki a hordóból, csak épp a szesz konzerválta a halottat. A boncolás szerint a férfi természetes halált halt. A rendőrségi vizsgálat szerint Jamaica partjainál érte a végzet a diplomatát, de túl drága lett volna a hazaszállítása, ezért a találékony feleség egy jamaicai rummal teli hordóban csempészte haza az urát.

Hol lóg ki a lóláb?

A történt hitelessége több helyen megkérdőjelezhe­tő. Szakértők szerint például nem fér bele egy holttest egy 300 literes hordóba. Egy ekko­ra hordó mérete ugyanis 100x80x65 centiméter, egy átlagos méretű embernek pedig ez kicsi, még behajlított végtagokkal is. További kérdés, hogy egy holttest mellett mennyi rum férhet a hordóba, hiszen ebben az esetben a „rumkiszorítás” számottevő méreteket ölt. A halott státuszát szintén megkérdőjelez­ték: egyfelől kérdés, hogy valóban diplomata volt-e a férfi, másfelől pedig a nyolcvanas években kevesen kaphattak diplomata-útlevelet, amivel igen nehéz lett volna Európába hajóztatni és Magyarországra hozatni egy hordónyi szeszt. Ha már szesz: iható ma­rad-e az alkohol, ha évekig ázik benne egy hulla? Az tény, hogy az alkohol tartósította a holttestet, de igazságügyi szakértők szerint büdös, rossz ízű lehet az ilyen alkohol.

Ilyen nem történt – állítólag

Az akkori külügyi szóvivő, Polgár Viktor szerint akkoriban csak Kubában működött ma­gyar nagykövetség, és szinte kizártnak tartotta, hogy egy hozzátartozó hordóban csempésszen haza egy holttestet. 2006-ban pedig Szőke Péter, szegedi nyugalmazott rendőrkapitány, aki 1987 és 1999 között volt az alföldi város rendőrkapitánya, azt mondta: biztosan blődli, kitalált történetről van szó.

Beosztásánál fogva ugyanis minden extrém történettel találkozott, amiket ki kellett osztania a nyomozók kö­zött, viszont rumoshordós halál­eset nem volt köztük. Az ügy mégsem tekinthető végleg le­zártnak, a hírt hajdan közlő, s a rendőrségi forrásokhoz közel­álló újság vezetője kitart amellett, hogy a történet valós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181751_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187396_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a bűvész, aki egy tízmilliós autót nyert a Zsákbamacska adásában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák