Aktuális

A Bors ott járt a kedden a TEK által elfogott 21 éves férfi házánál – ezt tudtuk meg

Bors

Létrehozva: 2021.06.02.

A Bors felkereste a keddi TEK-akció helyszínét, ahol egy 21 éves, terrorcselekményre készülő iszlamistát fogtak el.

Kedden nagyszabású TEK-akció zajlott Kecskeméten, ahol egy 21 éves férfit fogtak el. A fiatal többféle terrortámadást, tömegrendezvényen történő robbantást, továbbá tömegbe hajtva elkövetett támadást tervezett Magyarországon.

Kecskemét egyik legelőkelőbb negyedében sokan ismerték látásból a családot. A fiú és nővére már évek óta nem lakott otthon, de korábban rendszeresen látták őket a családfővel közösen biciklizni a városban.

– Semmi rosszat nem tudunk mondani róluk! A fiatalember rendkívül értelmes, hiszen műszaki tanulmányokat folytat. Az édesapja neves jogász, de mellette egy kórusnak is tagja – mondta az egyik szomszéd, aki elképzelni sem tudja, mi vezethette arra a muszlim hitre tért fiatal férfit, hogy az Európa népét megfélemlítő cselekményre készüljön.

A Bors elérte a fiatalember édesapját Tamást, akitől természetesen megkérdeztük, kíván-e mondani valamit gyermeke védelmében.
– Semmit! Köszönöm, hogy keresett – mondta a férfi, majd bontotta a vonalat.

Az elegáns családi ház környezete és udvara rendezett. Az ablakokban muskátlik nyílnak, a kapu mögött pedig egy vidám tacskó fogadja az érkezőket.

– Ezen a környéken a kutyaugatástól eltekintve soha semmilyen hangos esemény nem történt. Kedden viszont rengeteg állig felfegyverkezett egyenruhás lepte el a parkunkat. Bevallom, nagyon megijedtem, hiszen ilyet még akciófilmekben sem láttam korábban. Nem lennék most a szülők helyében, nem tudom, mit is érezhetnek most. Az biztos, hogy a fiú nem a nincstelenség miatt tért rossz útra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák