Aktuális

Késsel ment az első randira a Pest megyei férfi, aki két nőt is megerőszakolt

Bors

Létrehozva: 2021.03.12.

Több gyanútlan randipartnerére is rárontott a férfi, egy 17 éves lány el tudott menekülni előle. 

Forrás: Pexels.com

A férfi 2019-ben kezdett internetes portálokon ismerkedni, ekkor szemelte ki magának első áldozatát is, akivel hamarosan személyesen is találkoztak - írta a birosag.hu.

Romantikus randinak indult

Először még minden rendben volt: a férfi és a nő sétálgattak, majd kiültek egy stégre beszélgetni, ám amikor a férfi szexuális utalásokat tett, azt a nő már határozottan visszautastotta.

A férfiből ekkor bújt ki a szörnyeteg: a földre teperte, megfenyegette, szexre kényszerítette, majd meg is ütötte a nőt, aki annyira rettegett a férfitől, hogy nem mert ellenkezni, végül pedig elmenekült.

17 éves kamaszlány volt a második áldozat

Pár hónappal később a ragadozó egy 17 éves tinire csapott le: a lányt egy MÁV-állomáson kezdte el zaklatni, majd késsel próbálta meg rávenni, hogy szexeljen vele. Szerencsére azonban a lány az utolsó erejével sikoltozni kezdett, amikor a késes megijedt, és elrohant. 

Ezek után sem hagyta abba gyomorforgató vadászatait, és szinte azonnal újabb áldozatot keresett: ekkor már ismét netes társkeresőn próbálkozott.

Képtelen volt leállni

A kiszemelt nőnek az első randin szinte azonnal nekirontott: először erőszakkal magához vonta, majd szexre kényszerítette az asszonyt, akit eközben a késével is fenyegetett, így a nő még segítséget sem tudott hívni. Miután a rém megerőszakolta, továbbra is brutlisan viselkedett, és még azt is megígértette vele, hogy nem tesz ellene feljelentést.

A férfit időközben mégis elfogták, és letartóztatták, ugyanis a bíróság attól tart, hogy szabadlábon hagyása esetéb megpróbálna megszökni, így június 21-ig bizonyosan a rácsok mögött marad. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715043911
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715043911
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715043911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715043911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?