Aktuális

Komáromot is rázta már meg épp akkora földrengés, mint Horvátországot - 63 ember életét követelte a legerősebb hazai földmozgás

Bors

Létrehozva: 2021.01.07.

Épp akkora, vagyis 6,3-as erősségű volt a legnagyobb magyarországi földrengés, mint aminek következményeit és utórengéseit most szomszédaink, a horvátok nyögik.

Forrás: Istock

Több szempontból is szerencsénk van itt a Kárpát-medencében: kicsiny országunk kiváló elhelyezkedésének köszönhetően ugyan idehaza is vannak földrengések, de azok az esetek nagy többségében nem pusztítóak, nem úgy, mint a legutóbbi, horvátországi rengés esetében, ahol egy 6,3-as erősségű rengés rázta meg Petrinja városának környékét december 29-én. A földmozgás akkora volt, hogy még Münchenben is lehetett érezni, Horvátországban több ember meghalt, idehaza pedig 200 millió forintos kárt okozott. A mérések szerint ez volt minden idők legpusztítóbb és legnagyobb erejű földrengése a horvátoknál. Az első rengést azóta 400 kisebb követte, szerdán pedig újabb nagy erejű földmozgás volt

Országunk távol fekszik a törésvonalaktól, ezért ritkább nálunk az ilyen erejű földmozgás. De egyáltalán nem példa nélküli: a legerősebb rengés Komáromban 1763-ban történt, és 63 ember halálát okozta. Erőssége épp akkora volt, mint a mostani horváté, vagyis 6,3-as.

A Wikipedia idevonatkozó gyűjtése szerint Magyarországon évente mintegy 100-200 egészen kicsi, 2,5 magnitúdónál nem erősebb, emberek által nem észlelhető rengés következik be, és további 4-5 gyengébb, de már érezhető rengést is feljegyeznek. Az 1763-ason kívül az oldal még egy földrengésről számol be, ami halálos áldozatokkal járt, ez 1956. január 12-én volt 5,6-es erősséggel Dunaharasztiban.

A legutóbbi, erős földmozgás 2019. március 7-én, 20:08-kor volt Magyarországon: ekkor közepes méretű, 4,0-ás erejű földrengés keletkezett Somogy megyében, Nagyatád közelében, 14 kilométeres mélységben. A rengést több kisebb előrengés előzte meg az azelőtti napokban. A földrengést nagy területen érezték és a rengés mérete és mélysége alapján kisebb károk is keletkezhettek az epicentrum környékén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715054710
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715054710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715054710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715054710
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?