Aktuális

Horrorbaleset Polgárnál: A mobilját nyomkodta az audis, áttért a szemközti sávba és rágyűrte a kis Hondát a 20 éves egyetemista lányra - Fotók

Bors

Létrehozva: 2020.10.13.

Forrás: Police.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt állt a Hajdúböszörményi Járásbíróság elé hétfőn reggel egy 27 éves férfi, akinek a szörnyű felelőtlensége miatt vesztette életét egy mindössze 20 éves fiatal lány még tavaly május 18-án - derült ki a Debreceni Törvényszék tárgyalási jegyzékéből.

A vád szerint a hajdúböszörményi férfi az Audijával közlekedett a 35-ös számú főúton délután Polgár felől Tiszaújváros irányába, amikor a kocsival áttért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan ütközött egy Honda típusú gépkocsival. Később kiderült, hogy a vádlott azért tért át a szemközti sávba, mert vezetés közben a mobiltelefonját nyomkodta, ezért nem követte a főút vonalvezetését.

A vétlen gépjármű anyósülésén utazó 20 éves lány a balesetben olyan súlyos traumás sérüléseket szenvedett, hogy kilenc nappal később a kórházban elhunyt. A tiszaújvárosi egyetemista a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának volt a hallgatója. Az áldozat barátja és édesanyja, az autót vezető 44 éves nő a balesetben súlyos sérüléseket szenvedtek.

A balesetet okozó férfi 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta. A vádiratban az ügyészség hosszabb próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott, valamint azt, hogy a bíróság hosszabb időtartamra tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől.

A hétfői előkészítő ülésen B. A. tagadta a bűncselekmény elkövetését, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Így az ügy még folytatódni fog.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715102110
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715102110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715102110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715102110
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet