Aktuális

Hihetetlen átalakulás! 140 kilós fogyás után a felesleges bőrétől is megvált a fiatal nő

Bors

Létrehozva: 2018.11.06.

Drasztikus életmód változtatással mindössze 22 hónap alatt szabadult meg irdatlan súlyfeleslegétől, majd a múlt héten 3,2 kilónyi extra bőrt távolítottak el róla a plasztikai sebészek.

Forrás: Instagram

Iszonyatos fájdalmakat élt át a napokban, közvetlenül a kilencórás, bőreltávolító plasztikai sebészeti beavatkozást követően az amerikai Lexi Reed (27). Teljes felépülésére heteket kell még várnia. Mégis úgy érzi megérte! A fiatal nő élete alaposan megváltozott az elmúlt 22 hónapban. 

Újévi fogadalomként, 2016 január elsején a férjével megfogadták, hogy változtatnak egészségtelen életmódjukon. Ekkor a nő súlya elérte a 220 kilót, és hatezer kalóriát evett meg naponta. Nem főzött otthon, nem evett zöldségeket. Gyorséttermekben reggelizett, ebédelt és vacsorázott: többek között olajban sütött ételeket, tacót, hamburgert, pizzát evett, és hozzá nagyon sok cukros, szénsavas üdítőt ivott. 

– Ez az életmód teljesen rátelepült az életemre, de őszintén soha nem mértem fel igazán a helyzetem, amíg nem vesztettem el a súlyomat - hangsúlyozta Lexi a Woman'sHealth magazinnak. Hozzátette:

– Megfogadtam, hogy főzni fogok magamra, megvontam magamtól az alkoholt és a szódát. Elkezdtem heti ötször edzőterembe járni. Teljesen az ellenkezőjét csináltam, mint korábban. A legfontosabb eredmény az volt, hogy egy hónap alatt hozzászoktam az új napi rutinomhoz.

Lexi Reed kendőzetlen őszinteséggel tárta a legszélesebb nyilvánosság elé saját közösségi oldalán, a @fatgirlfedup keresztül életmódváltásának történetét. Instagram oldalát személyes naplónak szánta, mára azonban több mint egymillió követője van és hatalmas üzleti siker, önálló termékkörrel rendelkező vállalkozás lett belőle.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Breakfast is my favorite meal and I told @discoveringdanny everyday I get out of bed to get a breakfast date with him it sets the tone for my mood that day and gets me moving. I'm keeping my meals simple with fruit and hard boiled eggs currently daily instead of the other buffet choices. Even if I'm in pain it makes me feel better to get out of our hotel room and see sunshine. We have to stay in Washington for 10 days as I recover and I'll go see @drjosephmichaels in a few days for my post op appointment. Recovery is a rollercoaster and so far some days are better than others but I know this process and all the pain will be worth it for my new life. -------------------------------------------------------------------------------- Whos ready to hustle for the holidays!? NEXT DIETBET STARTS 11/19!! Theres almost less than 2 months left to finish this year fighting for your health! Why not bet on yourself with our tribe? Next dietbet starts 11/19! I joined my first dietbet in January 2016 when I started my journey & it helped me change my life! Time to change yours too & make those resolutions stick! Lose weight, share tips/recipes, giveaways including @fedupfam, an airfryer, & MORE! Plus get paid to get lean in 2018!  Link in bio or dietbet.com/fatgirlfedup #weightloss #weightlossjourney #fedupfam #fit #fitfam #fitspo #motivation #sweat #fattofit #obesetobeast #hero #dance #diet #dietbet #fatgirlfedupsdietbet #fitness #losingweight #fitnessmotivation #breakfast #fitfam #wonderwoman #plussize #looseskin #excessskin #effyourbeautystandards #extremeweightloss

Lexiiiiiii. ❤ (@fatgirlfedup) által megosztott bejegyzés,

A fiatal nő  új, egészséges napi rutint alakított ki. Megváltozott az általa szeretett ételek köre. Figyeli a bevitt kalória mennyiséget. Sok fehérjét, zöldséget és kevesebb szénhidrátot fogyaszt.

– Előbb-uóbb nemet tudtam mondani az evésre. A barátokkal a találkozók már nem az étkezés körül forognak, hanem helyette kirándulunk vagy beülünk moziba. Szerencsém volt, hogy a férjem csatlakozott hozzám az edzésekre. Nélküle nem ment volna, óriási lelki erőt jelentett nekem a támogatása - fűzte hozzá Lexi.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

As hard as it is for me to post photos of myself like this on the internet knowing how many are watching, I know that it will be gone in just a few days and I dont want to hide the reality of massive weight loss. I never want to not be real with you guys. I'm here to be real, not to be perfect. Danny told me to post this because he knows how much it will help someone. The reality is girls wear bikini thongs in public and nobody bats an eye and we all have skin. I HAVE LOOSE SKIN ALL OVER MY BODY. I was almost 485lbs and it's just something that reminds me of who I once was. This is my reality. I love having curves and not having a small butt, but I cannot live in pain. HALLOWEEN IS GETTING SO CLOSE. -------------------------------------------------------------------------------- Whos ready to hustle for the holidays!? NEXT DIETBET STARTS 11/9!! Theres almost less than 2 months left to finish this year fighting for your health! Why not bet on yourself with our tribe? Next dietbet starts 11/9! I joined my first dietbet in January 2016 when I started my journey & it helped me change my life! Time to change yours too & make those resolutions stick! Lose weight, share tips/recipes, giveaways including @fedupfam, an airfryer, & MORE! Plus get paid to get lean in 2018!  Link in bio or dietbet.com/fatgirlfedup #weightloss #weightlossjourney #fedupfam #fit #fitfam #fitspo #motivation #sweat #fattofit #obesetobeast #zumba #dance #diet #dietbet #fatgirlfedupsdietbet #fitness #losingweight #fitnessmotivation #fedup #fitfam #lanebryant #plussize #looseskin #excessskin #effyourbeautystandards #extremeweightloss

Lexiiiiiii. ❤ (@fatgirlfedup) által megosztott bejegyzés,

A fiatal nő idén november elején távolítatta el az őt immár zavaró, felesleges, megnyúlt, lógó bőrt a hasáról, derekáról, fenekéről, lábairól és karjairól. Összesen 3,2 kilónyi bőr került le róla a Joseph Michaels plasztikai sebész vezette csapat munkájának hála.

A legnagyobb, 1 méterszer másfél méteres, önmagában 1,3 kilós bőrdarabot a hasa környékéről 360 fokban szedték le róla. Lexi az operáció alatt új köldököt is kapott.

A fiatal nőnek nagy fájdalmai voltak a műtét után, de bízik a gyors felépülésben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

7lbs of stomach skin removed, but a whole new life for my wife @fatgirlfedup! We will be sharing the final result on Monday to give Lexi a few more days to recover! Her life is going to be so different. Who's excited?! She is in alot of pain but has already said she is experiencing way better posture and less neck pain, woo! Dont forget I'm sharing other behind the scenes on my page @discoveringdanny too! -------------------------------------------------------------------------------- Whos ready to hustle for the holidays!? NEXT DIETBET STARTS 11/19!! Theres almost less than 2 months left to finish this year fighting for your health! Why not bet on yourself with our tribe? Next dietbet starts 11/19! I joined my first dietbet in January 2016 when I started my journey & it helped me change my life! Time to change yours too & make those resolutions stick! Lose weight, share tips/recipes, giveaways including @fedupfam, an airfryer, & MORE! Plus get paid to get lean in 2018!  Link in bio or dietbet.com/fatgirlfedup #weightloss #weightlossjourney #fedupfam #fit #fitfam #fitspo #motivation #sweat #fattofit #obesetobeast #hero #dance #diet #dietbet #fatgirlfedupsdietbet #fitness #losingweight #fitnessmotivation #halloween #fitfam #wonderwoman #plussize #looseskin #excessskin #effyourbeautystandards #extremeweightloss

Lexiiiiiii. ❤ (@fatgirlfedup) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?