A Dal: Íme, ők a 2016-os verseny döntősei

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 20. 23:00
Lezajlott A Dal második középdöntője - újabb kilenc előadó csapott össze.
Bors

A második elődöntő során a versenyzők mellett A Dal zsűritagja, Zséda és Demjén Ferenc is színpadra lépett - ám az ő produkciójuk természetesen csak hab volt a tortán: a főszerep az elődöntőkből továbbjutó kilenc produkcióé volt. Berkes Olivér & Tóth Andi, a ByTheWay, az Egy Másik Zenekar, Freddie, Gáspár Laci, a Parno Graszt, a Passed, Vásáry André valamint Veres Mónika Nika mind abban a tudatban állt ki a zsűri elé, hogy tudták: csak négy dl juthat tovább a döntőbe, hogy ott megküzdjön az első középdöntő négy továbbjutójával, a Kállay Saunders Banddel, a Mushuval, Oláh Gergővel és Petruskával.

A zsűri és a közönség pontjaival ma este ismét magasan vezette a mezőnyt Fehérvári Gábor Alfréd a maga 47 pontjával, utána holtvesenyben 42 ponttal Vásáry André és a Parno graszt következett, akik számára márcsak egy karnyújtásra van a stockholmi álom, hiszen biztos továbbjutók. A közönség Berkes Olivért és Tóth Andit mentette meg a kieséstől, akik így továbbra is versenyben vannak, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselhessék hazánkat.

A döntőt február 27-én tartja az MTVA.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.