Celeb

Még nem műthetik újra Pataky Attilát

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.12.29.

Gyomorfertőzésről és aranyérről szóltak a hírek, de más is állhat Pataky Attila betegségének hátterében. Állapota miatt újabb műtétjét nem tudták előrehozni.

Egy ország aggódik Pataky Attiláért, akin életmentő operációt hajtottak végre az orvosok. A korábbi hírek szerint gyomorfertőzés támadta meg az EDDA frontemberét, akinek aranyere megsérült, ennek következményeként vérének harmincöt százalékát elvesztette. Életét feltehetően szerelmének, Orsinak köszönheti, aki az utolsó pillanatban ért vele a kórházba.

Patakyra újabb műtét várhat majd. Hétfőn vissza kellett mennie abba a kórházba, ahol eddig is kezelték, de a be­avatkozást egyelőre nem tudják elvégezni, a 64 éves rocker ugyanis ehhez túlságosan legyengült.

– Tegnap délutánra végre sikerült Attilának elaludnia, természetesen felesége egy percre sem mozdul el mellőle. Újabb fontos műtét vár rá, amelyet sajnos nem tudnak az orvosok sürgetni, előrehozni, hiszen Attila szervezete még nem bírná. Muszáj megerősödnie, hogy kés alá feküdhessen – mondta a Bors informátora, a család közeli is­merőse.

Lapunk úgy tudja, hogy a népszerű énekest nem egyetlen betegség miatt kell kezelni. Egy proktológus szakember azt mondja, az eddig napvilágra került információk és a találgatások alapján nem feltétlenül csak aranyérről lehet szó.

– Az aranyér leggyakoribb tünetei a vérzés, a csomó, a viszketés, váladékozás, a betegség ugyanakkor nem feltétlenül jár fájdalommal – mondta dr. Bánfalvi Péter, a Bánfalvi Aranyér Központ vezetője.

– Ilyen típusú és mennyiségű vérvesztés sem feltétlenül csak az aranyérmegbetegedésre jellemző. A panaszok feltehetően már korábban jelentkezhettek, de az emberi természet sokszor ilyen: ma rossz, holnap biztos jobb lesz, és gyakran már csak akkor fordulunk szakemberhez, ha nagy a baj – ma­gyarázta.

Hétfőn Pataky Attila felesé­ge, Orsi a Tényeknek adott telefoninterjút. Sírva mondta: párját sokkal nagyobb baj is érhette volna, ha fellép valami komplikáció, és nem kap időben életmentő vérátömlesztést.

Remélhetőleg a hét végére Pataky összeszedi magát, és életerősen, magabiztosan gyűri le az előtte álló újabb akadályt, az újabb operációt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók