Celeb

Csak egy napra engedték ki Patakyt a kórházból

Munkatársainktól

Létrehozva: 2015.12.28.

Meglepő információt kapott a Bors: Pataky Attila az orvosi tanács ellenére hazament a kórházból. A hírekkel ellentétben még nem tisztázott, mi okozta a rosszullétét.

Gyomor-, bélhurutfertőzést kapott, felszakadtak az erei, vére harmincöt százalékát elvesztette, vérátömlesztést kapott, a szívével is problémák vannak. Pataky Attila, az Edda frontembere kapcsán erről szólnak napok óta a hírek.

A Borsnak sikerült felvennie a kapcsolatot Nyikovics Orsolyával, a zenész feleségével, aki elmondta, férje állapota stabilizálódott, majd kérdésünkre hozzátette: Patakyt senki nem látogathatja meg a kórházban rajta kívül. Később az asszony a Tényeknek adott interjújában arról beszélt, hogy férjét hamar hazaengedhetik, ő legalábbis ebben bízik.

– Amíg nem jók a véreredményei – a hemoglobinszintjét kell figyelni, mert az volt nagyon alacsony, és emiatt kellett a vérátömlesztés –, addig nem engedik ki, mert a szívével is probléma van. (…) Pillanatnyilag nagyon gyenge, most jött ki rajta fizikálisan az a sok vizsgálat, amit végeztek (…), gyorsan elfárad (...). Bízunk ab­ban, hogy holnapra jól lesz és hazajöhet – adott egy hosszabb interjút a TV2 hírműsorának Pataky felesége.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a zenész valóban gyomor-, bélhurutfertőzés miatt került-e kórházba vagy esetleg más probléma van a háttérben.

A Bors úgy tudja, hogy vasárnap a saját felelősségére távozott az intézményből, hétfőn azonban mindenképpen vissza kell mennie. További vizsgálatok várnak rá, hogy kiderítsék a vérzés pontos okát.

Nem szabad siettetni a felépülést

A szakember szerint bár jelentős vérzésről van szó, teljes felépülésben bízhat Pataky.

– Mindennemű bélvérzés jelentős probléma a szervezetnek – ismeri el dr. Bense Tamás orvos. – Abban az esetben, ha gyulladással, azaz gyomor-, bélhuruttal társuló gondok is vannak, itt ezeket a gondokat kell először megoldani. Ha ez a hurut megszűnt, a tápcsatorna vizsgálatára is szükség van, hogy megállapítsák, mely szakaszon van a probléma. Ekkora vérveszteségnél vérpótlás szükséges, ami gyógyszerrel és vérátömlesztéssel is elvégezhető – magyarázza a Borsnak az orvos. Hozzáteszi: a rajongók nem számíthatnak azonnali felépülésre.

– Maga a gyógyulás több hetet is igénybe vehet. Ha azonban a vérzés okát megszüntetik, s gondoskodtak a vérpótlásról, előfordulhat, hogy a beteg hamarabb is talpra áll, de az első időkben várhatóan fáradékonyabb lesz. Bár teljes gyógyulás várható, további vizsgálatokra szükség lehet. Semmiképpen nem szabad siettetni a felépülést, és hamarabb terhelni a szervezetet.  

  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142863_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezek a tradicionális brit fogások, érdemes megkóstolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144905_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt