A Taki bácsit alakító Zenthe Ferenc a Szomszédok című sorozatban még utcai fülkéből telefonált, ám manapság, a mobilok korában ki intézi hívásait nyilvános fülkéből? Szükség van rájuk egyáltalán?
Néhány évtizeddel ezelőtt még sorban álltak az emberek Budapest forgalmasabb városrészeiben, ha telefonálni akartak. A mobiltelefonok térhódításának hatására azután nem csak a telefonfülkék száma csökkent jelentős mértékben idehaza, hanem azoké is, akik ezeken a helyeken intézik ügyes-bajos dolgaikat.
Hajdanán még a Magyar Posta működtette ezeket a telefonokat, ám ma már más a gazda. A fülkék többségében a Magyar Telekomhoz tartoznak, amely 2000-ben még megközelítőleg harmincezer készülék üzemeltetéséért felelt az országban, jelenleg azonban fülkéinek száma kilencezernél is kevesebb. Ugyanakkor a hatályos törvények azt is előírják, hogy a távközlési szolgáltatóknak egy bizonyos számú fülkét kötelezően működtetniük kell: városokban 3000 lakónként egyet, ennél kisebb lélekszám esetében pedig településenként egyet. Érdekesség, hogy a kétezres évek elején egy utcai fülkéből átlagosan még napi 21 percet beszéltek, manapság ez a tizedére esett vissza.
Hajdanán még tantusszal lehetett telefonálni. Korlátlanul. Ez a kis érme azonban lassan a feledés homályába merült. A hírközlés modernizációjával a tantuszos telefonfülkék lassan eltűntek Budapestről, a posta már 1969-ben megkezdte az egy forintért háromperces beszélgetést engedélyező készülékek üzembe helyezését. A nyolcvanas évek elején azonban még akadt egy-két tantuszos telefon a városban, a legutolsó – állítólag – a Gutenberg téren, az árkád alatt működött.
A pénzbedobós utcai telefonok után a kártyás telefonok következtek. A különféle összegekkel feltöltött telefonkártyát trafikokban is meg lehetett vásárolni, és így már nem kellett a zsebekben apró után kotorászni, ha valaki telefonálni akart.
Ma pedig már mindenki a mobilját szorítja a füléhez. (Jegyzetünk itt.)
