Celeb

Tönkreteszi Peller Károlyt önjelölt szeretője

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2015.05.16.

Féltette a beteg Peller Károlyt, ezért feljelentette az Operettszínházat egy huszonéves nő. Az önjelölt ara kedvéért a törvényeknek megfelelően a Munkavédelmi Hivatal is kivonult.

A Bors néhány napja írt róla: az Operettszínház sztárjainak életét őrült rajongók keserítik meg. Dolhai Attila és Peller Károly sem kivétel ez alól, utóbbi­nak egy önjelölt menyasszonya is akadt, aki miatt már a hatóságokhoz kellett fordulnia. 

A Bors most megdöbbentő információ birtokába jutott: a minisztériumokat és hatóságokat a leveleivel zaklató nő miatt a közelmúltban a munkavédelem is vizsgálódott az Operett környékén. A hölgy szerelmének „tárgya” mindezt megerősítette a Borsnak.

– Feljelentette a színházat, hogy engem halálra dolgoztatnak. Én nem tudom, hogy hol tette meg ezt, de tény, a munkavédelmisek emiatt kijöttek, hogy felderítsék az igazságot – mondta a Borsnak Peller Károly.

– Pedig éppen csak annyira voltam beteg télen, mint amennyire mások, a tel-avivi Bajadér és az Én és a kisöcsém próbaidőszaka ugyanis egy időbe esett. Egy pici meghűlésem lehetett, ami nem zavart az éneklésben sem. A hölgyet a létező összes fórumon letiltottam már, egyedül a lakcímemet tudja, de ott szerencsére jó ideje nem járt már. A hivataloknak írt leveleit pedig mindig elküldi másoknak is, hosszú ideje gyűjtjük őket. Ma már csak ez az, ami nagyon zavar. Hogy hivatalos szerveket keres meg, és
az én nevemmel dobálózik a leveleiben. Remélem, rövidesen az én ügyemben is döntés születik – magyarázta a népszerű színész, aki távolságtartást kért a hölggyel szemben.

A Bors a közösségi portálon is rábukkant a fent említett nőre. Nyilvános bejegyzése alapján legutóbb Janza Katának címzett nyilvános levelet, amelyben a színház szinte összes hírességével kapcsolatban megírja sértő és nyomdafestéket sem tűrő véleményét. Sőt ennél merészebb kritikát is megfogalmaz.

– Rátok férne már egy rendes igazgatónő, mint mondjuk én… A Bajadért már át is írtam még azon az éjszakán… A New York Kávéházban írtam hajnali háromig. Egy írónő hol írjon máshol? – írja a hölgy, aki természetesen Peller Károlyt hosszasan magasztalja, sőt két Kossuth-díjat is követel neki. Ugyanakkor megemlítette a rendőrséget is, ahol a jelek szerint már járt, feltehetően azért, mert a színész távolságtartást kért, amikor már az otthona környékén is felbukkant.

– A leendő férjem-uramnak meg üzenem, voltam Gödöllőn, cuki a rendőrnyomozó asszony. Szeretném tudni, hova lett a trüffeltorta. Meghívjuk az esküvőnkre is, punktum – közölte.

Természetesen levélben megpróbáltuk megszólaltatni őt is, de eddig nem reagált kérdéseinkre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484211
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484211
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók