Lenke néni ABC-je, ahol mindenki vásárolt, ma már kínai ruhaüzlet. A boltban hosszan sorakoznak a különféle ruhák ott, ahol egykor a hentespultok álltak, és élelmiszeres polcok roskadoztak.
A sorozatbeli Lantos utca 8. valójában sohasem létezett, illetve nem így hívták az utcát, ahol a mai napig áll az a ház, amiben a főszereplők laktak. Az első emeleti négy lakást egy az egyben megvette az MTV a sorozat számára. Ma már „rendes” lakói vannak a lakásoknak, Taki bácsiékéban például egy orvos házaspár él.
Ott ma is Szomszédok-hangulat van. A tulajdonos, Szöllősi György ugyanúgy kínálja a konyakot és a feketét, mint amikor még Sümeghyék jártak ide.
– A pincérlányok szolgáltak fel a jelenetekben, a vendégek voltak a statiszták – mondja Szöllősi úr, aki a legutolsó, 331. fejezetben vendéget játszott saját kocsmájában.
Nem összetévesztendő a Muskátlival. Utóbbi a gazdagréti lakótelepen van, és főleg a sorozat szereplői jártak oda, ez meg az Alkotás úton. Ott dolgozott évekig Taki bácsi és Lenke néni unokája, Alma, miután felhagyott a stewardesskedéssel. Manapság egy mexikói étterem van a helyén. Másfél éve nyitottak, és már senki sem emlékszik Alma hőstettére, amikor robbanás előtt hajított ki egy kézigránátot a teraszról.
• A Bajor Imre által alakított fodrász, Oli úr az első meleg tévés karakter volt hazánkban.
• A sorozat rengeteg, azóta történelmi eseménnyé vált aktualitást tartalmazott.
• Az egyik szilveszteri epizódban szerepelt Hofi Géza is.
• Több színész halálát is „beleírták" a forgatókönyvbe, ilyenkor a sorozatban is meghalt az illető.
• Mikor Frajt Edit a valóságban várandós lett, karaktere, Juli is gyermeket várt, és a sorozatbeli Flórát a színésznő saját gyermeke, Nicsovics Franciska játszotta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.