Vélemény

Vélemény: Önvédelem

Máté Sándor

Létrehozva: 2015.03.19.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint jogszerűen használta a fegyverét a rendőr, aki Örkényben halálra sebzett egy baltával támadó, körözött bűnözőt.

Az elhunyt családja másképp látja a történteket. Szerintük a férfi menekült, a fejszét pedig már rég elhajította, amikor a végzetes lövés érte.

A vizsgálatok majd kiderítik, hogy hol van az igazság. Születik egy végzés, és az is borítékolható: valakiknek az nagyon nem fog tetszeni. Ha a jogszerű fegyverhasználatot állapítják meg, úgy a jogvédők berzenkedhetnek. Papolnak majd rendőrállamról, előkerül a pakliból a rasszistakártya és hogy az igazságszolgáltatás szemet huny a túlkapások felett. Ha elítélik a rendőrt, akkor a radikálisok zendíte­nek rá. Harsoghatják, hogy eb­ben az országban a gengsztereknek több joguk van, mint a törvénytisztelő polgárnak, meg hogy „igenis van cigánybűnözés”.

Az önvédelemnek számos módja létezik. Nem csak a fegyver, hanem a kamera is hatásos eszköz lehet. Ha a rendőri intézkedésekről felvétel készülne, a tisztázandó kérdések sora is lecsökkenne. Hangoskodásnak helye nincs, a rögzített képek önmagukért beszélnek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek