László: A rendőrök fejszét állítottak Pali hátába

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 19. 04:10
Gyanús részletek derültek ki az örkényi férfi halálával kapcsolatban, a család követeli az igazságot, amikre az új bizonyítékok is utalnak.
L. E.

Egy örkényi rendőr lelőtte az előle menekülő Lakatos Pált. A férfi családja nem érti, mi szükség volt rá. A Pest megyei Örkény külterületén lévő tanyán Lakatos Pál népes családja nem bírja feldolgozni a történteket. 

– Palinak egy év két hónapra börtönbe kellett volna vonulnia – kezdi könnyek közt a férfi édesanyja, Mária. – Ő azonban ezt nem tette meg, ezért jöttek érte a rendőrök. Pali bent volt a házában, amikor rátörték az ajtót. Erre annyira megijedt, hogy felkapott egy fejszét és úgy rohant ki. A fejszét később eldobta és rohant az erdő felé – magyarázza az édesanya.

Száz méter után az egyik rendőr utolérte a menekülôt és rálőtt. A golyó Pál mellkasát érte, azonnal meghalt.

– A legfurcsább, hogy Pali már menekülés közben eldobta a fejszét, később azonban a holtteste alatt találtuk meg. Biztos vagyok benne, hogy a rendőrök a lövés után még kerékkulccsal megverték, majd a fejszét a hátába állították – mondta László, az elhunyt rokona. Pál családja a hullaházban mobiltelefonos felvételeket készített a testről. 

– Azért, mert különben a rendőrök letagadják, hogy meg is ver­ték a fiamat – mondja Mária. – Ki kell derülnie az igazságnak! 

Jogszerű fegyverhasználat

Az ügyészség szerint a rendőr, aki eredetileg a férfi
karjára célzott, jogszerűen használta a fegyverét. A lelőtt férfi ügyében hivatalos személy elleni emberölés kísérlete miatt nyomoznak. 

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.