Celeb

Szőke nőre cserélte le Dobó Katát a párja

Sz. B.

Létrehozva: 2014.11.17.

Hiába a közös gyermek és az együtt eltöltött hat év, Dobó Kata párja, Gulyás Levente már más nőnél keresi a boldogságot. A Bors információi szerint a férfi egy békéscsabai színésznőt szeret.

Sokakat meg­döbbentett a hír: Dobó Kata boldogságának vége, hat év után elhagyja gyermeke édes­apját. Talán csak a békéscsabaiak nem csodálkoztak a hír hallatán. Bár a szakítás okairól nem beszéltek az érintettek, a Bors megtudta, régóta pletykálnak egy bizonyos harmadikról. A csabaiak úgy tudják, Gulyás Levente egy szexi, hosszú szőke hajú kolléganőjébe szeretett bele.

– A színházban nyílt titok, hogy együtt vannak. Katával régóta megromlott a kapcsolatuk, ha a közös gyerek nem len­ne, talán már korábban szakítottak volna. A pletykaáradat azonban hónapok óta tart, valószínűleg ez sem tett jót nekik, és ezért döntöttek a szétköltözés mellett – mondta a Borsnak a pár egyik békéscsabai ismerőse.

A férfi zenei igazgatóként dolgozik a békéscsabai Jókai Mór Színházban, ahova most már több szerelem is köti. Dobó Katával is itt ismerkedett meg 2008-ban, amikor a színésznő vendégszereplőként érkezett a városba. Szerelmük mindent elsöprő volt, Gulyás két gyermekét és feleségét hagyta el az új kapcsolat kedvéért. Közös életük hat évre szólt, ezalatt gyönyörű gyermekük, a ma már két és fél éves Szofi is megszületett.

A hat évvel ezelőtti forgatókönyv ismerős lehet Dobó Kata számára, de ezúttal rá osztották az elhagyott, gyermekét egyedül nevelő nő szerepét. Az érintetteket telefonon próbáltuk megszólaltatni, de nem értük utol, a színház pedig nem foglalt állást az ügyben.

– A színházi dolgozók magánéletével kapcsolatban nem nyilatkozunk – mondta megkeresésünkre dr. Ragány Mihály sajtófőnök.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619820
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619820
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619820
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619820
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619820
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó