Gáspár balhé: Virág zsarolja Beát

Gáspár Virág
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 30. 12:45
A kényelmét félti Gáspár Győző és Virág. A salgótarjáni famíliának egyáltalán nem tetszik, hogy Bea asszony a dzsungelbe utazik. Kislánya azzal zsarolja, hogy addig iskolába sem fog járni.
O. Zs.

Gáspár Bea még el sem utazott a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatási helyszínére, de kisebbik lánya már most azon agyal, hogy keltsen benne lelkiismeret-furdalást, amiért itthon hagyja.

– Virág már most utálja, hogy elmegyek. Annyira nem akarja, hogy még azt is bevetette, iskolába sem fog menni – mesélte a Borsnak a kétgyermekes édesanya, aki kifejezetten örül, hogy kiszabadulhat a háziasszonyság fogságából.

– Az viszont egyáltalán nem érdekel, hogy Győző hogy viseli a távollétemet. Irtózik a házimunkától, de van egy szuper bejárónőnk, valahogy csak kibírja. Végre megtudja, hogy milyen Bea asszonynak lenni – jelentette ki határozottan Győzike felesége, aki már nagyon várja az utazást, mégsem elsősorban a győzelem foglalkoztatja.

– Sok minden miatt döntöttem úgy, hogy bevállalom a show-t, de az abszolút elképzelhetetlen számomra, hogy végig kint legyek, nem hiszem, hogy én leszek a dzsungel királynője. Viszont végre egy kicsit pihenhetek, egyedül lehetek. Az meg kifejezetten jó, hogy nem mindig lesz kajánk, mert úgyis le aka­- rok fogyni – mondta az anyuka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.