Celeb

Átverés: 45 magyar művész érintett az ügyben

GYLF

Létrehozva: 2014.02.11.

A rendőrség egy önjelölt rendező után nyomoz, aki színészek, táncosok és énekesek sorát hitegette. Volt, akikkel nem létező előadásokra próbáltak, Keresztes Ildikó nevét pedig a tudta nélkül tették fel egy produkció plakátjára.

Fiatal kétségbeesett színészek és táncosok keresték meg a Borsot: úgy érzik, alaposan átverték őket. A Rent 2014 című musicalre szerződtették őket, hónapokig próbáltak, de eddig egy forintot sem kaptak. A történet azért is különleges, mert a darabot színpadra álmodó Molnár Szilárd számos színházat és elismert színészt, énekest a színpadra álmodott, olyanokat is, akik a mai napig nem hallottak erről.

– Októberben folytak a meghallgatások, majd összeállt a társulat, és elkezdődtek a próbák – nyilatkozta a Borsnak Szerémy Dani. – Megállapodásokat kötöttek velünk, próbapénzt ígértek, majd országos turnét. A Belvárosi Színházba tervezték a bemutatót, de jöttek a furcsaságok. Kiderült, hogy a velünk szerződő cég telephelye nem stimmel, a darab jogai rendezetlenek, a Belvárosi Színház helyett a Tháliában leszünk, majd az is, hogy ott a premierek napján más előadások zajlanak. Egy idő után úgy éreztük, szinte egyetlen szavát sem hihetjük el a rendezőnek, ezért valamennyi állítását ellenőriztük. De mindig mindent megmagyarázott – mondta a fiatal színész.

– Hol nyomtatott plakátokat mutatott, hol újabb időpon­tokat. A próbaidőszakra ötven-kétszázötvenezer forintos szerződéseket kötött, és tizenöt-ötvenezres előadáspénzt ígért. – Volt közöttünk olyan, aki az állását hagyta ott a kecsegtető ígéretek miatt. Sőt, olyan színésznő is, aki hétéves irodai munkáját dobta el, hogy újra színpadon lehessen. Időközben a bizonytalanság nőtt, és a produkció kifizetetlen számlái gyarapodtak. Ahogy mi számoltuk, legalább ötmillió forintnyi – szólt hozzá a színész egykori kollégája, Carmen.

– Volt, aki az érettségi előtt adta fel a tanulást, hogy megkapja a szerepálmát. Mindeközben a rendező a szakma nagyjai közül is bedobott néhány nevet: gyakran emlegette Pogány Juditot és Keresztes Ildikót, akiknek a neve felkerült további tervezett előadások plakátjaira is.

A károsultak a közösségi portálon indítottak oldalt, hogy nyilvánosság elé tárják a történteket. Ott így mutatkoznak be: „Eddig negyvenöt művész károsult, több mint két hónapot próbáltunk ingyen és feleslegesen. Se előadás, se próbapénz, se jogdíjak, csak csalás és hitegetés.” Az x-faktoros Tarány Tamás, Babicsek Bernát, Kecskés Tímea, Kovács Lotti is a társulat tagja volt ideig-óráig. Végül mégsem ők, hanem egy színház képviselője tett feljelentést az ügy­ben.

– Állítólag vidéken is van hasonló ügye Molnár úrnak – mondta Szerémy. Ezzel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget is, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ. A rendező Molnár Szilárd lapunknak nem tagadta: rendőrségi nyomozás folyik ellene. – Ez egy teljesen más ügy, nem beszélek róla. Maga kifizetné azokat, akik nem teljesítették a szerződésben foglaltakat? Nos, ezért nem kaptak pénzt. 

– Nincs ugyan minden rendben, van egy kis káosz, de már­cius­ban bemutatjuk a darabot. Rent! a címe, ez egy átirat, felkiáltójellel – mondta azzal kapcsolatban, hogy a musical jogai nála vannak-e már, majd kérésünkre azt is megígérte, átküldi a szerződését a színházzal, ahol a darabot bemutatják. Egyelőre várjuk. Érdeklődésünkre a csupán 28 éves Molnár Szilárd közölte: tíz éve rendez, de nincs rendezői végzettsége. Azt ígérte, később bővebben kifejti álláspontját.

Keresztes: nem ez az első eset

Keresztes Ildikó a Bors munkatársától értesült arról, hogy tavaly november 19-én vendégművészként lépett fel az Orfeumban. – Koldusok és királynők? Nem is hallottam erről – közölte álmélkodva. – Mindenesetre nem ez az első eset, hogy csak utólag tudom meg, hol voltam.

Időközben azonban már a Bősendorfer című darab plakátja is felkerült a netre. Szintén Molnár Szilárd rendezi, a Spinoza Színház mutatja be Pogány Judit főszereplésével. Legalábbis az ígéret szerint. A művésznőt egyelőre nem értük el. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663512
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...