Nyílt lábszártöréssel, lila zúzódásokkal teli arccal, vérben úszó bal szemmel, összevarrt homlokkal és szemöldökkel fekszik a Baleseti Intézetben Jutta, a Josh és Jutta együttes női tagja. A popénekesnőt egy zuglói, lámpa nélküli zebrán gázolta el egy autó az édesanyjával együtt, akit tegnap engedtek ki az intenzív osztályról.
– Szombat este Jutta az anyukájával a közeli kisboltba indult, hogy bevásároljanak a főzéshez. Át akartak kelni a zebrán, ami félig sikerült csak, mert egy autó elütötte mindkettőjüket. Mivel csak leugrottak, sem telefon, sem irat nem volt náluk, így a nővérét is csak másnap tudták értesíteni, ahogy Judit magához tért a sokkos állapotból. A testvére másnap közölte velem, hogy nagy baj van – foglalta dióhéjba a baleset körülményeit Josh, aki azonnal kocsiba pattant és meglátogatta nagybeteg partnernőjét a kórházban.
– Juditnak egyelőre semmilyen információja nincs arról, hogy ki gázolta el, voltak-e szemtanúk, egyáltalán mi történt a helyszínen? A nővére most jár utána a dolgoknak, én pedig lemondtam a fellépéseinket áprilisig, most az a legfontosabb, hogy Judit és édesanyja minél hamarabb felépüljön.
Az autóbaleset visszatérő elem az életükben
Az együttes tagjai 2008-ban elütettek egy szarvas - vagy kettőt, máig nem tisztázott -, amiről közleményben értesítették a sajtót. Állítólag az a baleset veszélybe is sodorta a szakmai karrierjüket, hiszen agyrázkódás kapott Jutta, Josh pedig egy időre megsüketült a jobb fülére.
„A csattanás pillanatában irdatlan nagy fájdalmat éreztem a fejem jobb oldalán. Mint később kiderült, az első és a hátsó ajtót elválasztó konzoloszlopnak ütközött a fejem, a jobb fülem azóta is hasogat és szinte egyáltalán nem hallok” - így mesélte korábban.
Mint kiderült, mégsem kellett felhagyniuk a zenéléssel, hiszen Josh visszanyerte a hallását. A baleset pedig azért volt olyan súlyos, mert állítólag az az állat 800 kilós volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.