Rúdugrás

Szilágyi Áron megsúgta, ki a jelenlegi Usain Bolt az atlétikában

lm

Létrehozva: 2023.08.09.

Szilágyi Áron és több kiváló magyar sportcsillag is meghívást kapott a budapesti atlétikai világbajnokságra. A háromszoros olimpiai bajnok elmondta, kit tart az atlétika jelenlegi legnagyobb arcának.

A milánói vívó-világbajnokságon a férfi párbajtőrcsapattal aranyérmet szerző Szilágyi Áront óriási megtiszteltetés érte a közelgő budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban. Több kiváló magyar sportcsillaggal ugyanis augusztus 22-én hivatalosak a Nemzeti Atlétikai Központba, amikor az esti program részeként négy számban (férfi magasugrás és 3000 méter akadály, valamint női diszkoszvetés és 1500 méter) avatnak világbajnokot, ezt megelőzően pedig 18.40-től három magyar gátfutónő, az Eb-ezüstérmes Kozák Luca, továbbá Kerekes Gréta és Tóth Anna is rajthoz áll az előfutamokban.

Szilágyi Áron is részt vesz a budapesti atlétikai világbajnokságon

Szívesen teszek eleget a meghívásnak, már csak azért is, mert a pasaréti sportlétesítményben az atlétikai pályáról tévedtem be a szomszédos vívóterembe, és tulajdonképpen ezzel a kíváncsiskodó bekukkantással kezdődött el az én kardvívó pályafutásom

 – mondta az SzPress Hírszolgálatnak Szilágyi Áron. – Az atlétika, az atlétikai mozgások közül is elsősorban a futás máig is a felkészülésem, az állóképességem karbantartásának nélkülözhetetlenül fontos része. Örülök annak is, hogy találkozhatok a világbajnok társaimmal és gratulálhatok is nekik. Sok közeli ismerősöm nincs közöttük, de Vogel Somával, a Fukuokában aranyérmes vízilabda-válogatott nagyszerű kapusával néha össze szoktam futni, ugyanis mindkettőnknek ugyanaz a dobtanára – árulta el a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló, aki azt is elmondta, kit tart az atlétika jelenlegi legnagyobb arcának.

Mostanában az olimpiai, világ- és Európa-bajnok svéd Armand Duplantisban látom a sportág arcát, aki frontemberhez méltó 622 centiméteres fantasztikus teljesítménnyel világcsúcstartó a rúdugrásban. Elképesztő ügyességre, kivételes bátorságra vall, ahogy egy messziről nézve „pálcikának” látszó rúddal a magasba katapultálja magát, majd a léc fölött átjutva két emeletnyi magasságból alászállva landol a szivacsban. Nemcsak őt, hanem a többi rúdugrót is a bátorság lovagjainak tekintem

 – jelentette ki Szilágyi Áron.

Elindult az Origo aloldala

Az Origón mostantól külön aloldalon egészen a világbajnokság végéig mindennap olvashatnak az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb hírekről. A világbajnoksággal kapcsolatos fontos információk a kérdések-válaszok rovatban találhatóak meg. Itt az olvasók – többek között – választ kapnak arra, kik lehetnek a budapesti világbajnokság legnagyobb sztárjai, de azt is megtudhatják, hogy miként lehet megközelíteni a stadiont.

A mi hőseink rovatban megszólalnak azok a versenyzők, akik a magyarok közül kiemelkedően szerepelhetnek. Egykori magyar világsztár atléták is elmondják gondolataikat a budapesti világbajnoksággal kapcsolatosan.

Az oldal itt érhető el.

 

Vedd meg a jegyed már most!
Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt, és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfimaraton 27-én reggel 7-kor rajtol.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek