Vallomás

Horányi Juli: „Szeretnénk gyereket a férjemmel”

Bors

Létrehozva: 2024.05.13.

Az énekesnő meglepte a rajongóit: rózsaszín fürtjeit barnára cserélte. Az új külső nem változtatta meg Horányi Juli világhoz való hozzáállását – a férjét, Dénes Viktort azonban boldoggá tette!

Horányi Juli már régóta kacérkodott a váltás gondolatával, mert az extrém árnyalat tönkretette a haját. A komolyabb színnel azonban a személyisége nem változott meg: ugyanolyan vagány, kalandvágyó és energikus maradt.

HOT FELTÖLTÉS Horányi Juli kijelentette: szeretnének már gyereket a férjével BORS
Horányi Juli lecserélte rózsaszín fürtjeit - Fotó: Deber Gabor

A férjem színész, mégis a természetesebb, konzervatívabb hajszínt szereti: a rózsaszín neki sok volt. Nekem viszont tetszett, ám ezt is megbeszéltük. Ha részesei akarunk lenni a másik életének, akkor folyamatosan tudnunk kell, mit gondol, mit érez a másik – kezdte Juli a hot! magazinnak

Az énekesnő és a férje között kipróbált kapcsolat volt

Juli és Viktor négy éve házasok. Kilenc év együttlét után már van tapasztalatuk arról, hogyan működik jól a kapcsolatuk.

Ez egy kipróbált kapcsolat volt, de az esküvővel eldöntöttük, hogy életünk végéig tart majd. Ám az tévhit, hogy ha a házasság megköttetett, többet nem kell vele foglalkozni. Dehogynem: szinte mindennap tenni kell érte! 

A kommunikáció a kulcs. 

Amikor nagyon sokat dolgozunk, és kevesebbet beszélünk egymással, az elindítja az eltávolodást, ezért nem lehet megspórolni a beszélgetésre szánt időt. Figyelnünk kell egymásra, és újra meg újra kellenek a mélyebb társalgások. 

HOT FELTÖLTÉS Horányi Juli kijelentette: szeretnének már gyereket a férjével BORS
Az énekesnő és a férje között szóba került a gyerekvállalás - Fotó: Donat Kekesi

Horányi Juli és Viktor között szóba került a gyerekvállalás

Az őszinte beszélgetések során szóba került a gyerekvállalás is. Vajon Julinak választania kell karrier és gyerek között?

Szeretnénk gyereket a férjemmel, de vannak félelmeim. 

Annak idején anyukám rengeteg időt és ener­giát fektetett a nevelésembe, és sok mindenről le kellett mondania. Sikeres jelmeztervező volt, maga mögött hagyta a művészi karriert, hogy velem lehessen a hétköznapokban. Nem állítom, hogy nem lehet egyszerre karriert építeni és gyereket nevelni, de komoly kompromisszumokkal jár. Nem vagyok karrierista, de nagyon sok munkámba került eljutni oda, ahol most tartok. Megszenvedtem, megküzdöttem érte; nem tudom, hogyan tudom majd újra felvenni a fonalat.

Több szerepben bizonyított

Az István, a király jubileumi előadásában Juli a színpadon Gizella szerepébe bújt, ugyanakkor ő volt a darab jelmeztervezője is. A Six koncertmusicalben VIII. Henrik egyik feleségekét játszva a humorát is megmutathatja; szereti megnevettetni a környezetét.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek