ÚJRAKEZDÉS

Joshi Bharat: Mindent a nulláról kezdtem újra

Buster

Létrehozva: 2023.07.05.

Az indiai származású sorselemző-műsorvezető számára nem újdonság, hogy szinte a semmiből kell felépítenie az életét. Túl a hatodik ikszen persze nehezebb volt, mint 43 éve, de megcsinálta.

Joshi Bharat ugyan platformot váltott, de profilt nem, hiszen ismét műsorvezetőként találkozhat vele az, aki hétfőnként a Rádió Bézs frekvenciájára hangolja a rádióját.  A saját élő műsorának indulása egybeesik Joshi útkeresésének végével, hiszen az utóbbi években nem mindig tudta, merre is halad az élete.  A műsorvezető most a Borsnak mesélte el, hogyan lábalt ki a nehéz időszakból.

Joshi Bharat maga mögött hagyta élete kimerítő szakaszát (Fotó: Facebook)

Mindent elveszített

− Nem titok, hogy a világom alaposan kifordult a sarkaiból. Válás, új szerelem, szakítás és mindennek tetejében gyakorlatilag minden munkámat is elveszítettem. Ezen a ponton el kellett döntenem, hogy másokat hibáztatva sajnálom magam, vagy arra koncentrálok, amit tanítani akar nekem a sors. 

Én az utóbbi utat választottam és amíg jártam rajta, rengeteg pozitív felismerésre jutottam.

- kezdte Joshi Bharat, aki mindvégig lehetőségként tekintett a minden fronton beütő gondokra.


Hálás vagyok mindenkinek”

− Ritkán adatik meg egy 60 feletti embernek, hogy mindent a nulláról kezdjen újra. Ez persze sokak szemében valamiféle átok, de én a lehetőséget láttam meg mindenben, vagyis áldásként fogadtam a csapásokat.  Azt üzente a sors, hogy most megmutathatom, mit tudok és mennyit is érek. Szépek és jók azok a mondatok, amelyeket az engem tanító bölcsektől hallottam, de ma már tudom, hogy bizony igazak is. Vannak dolgok, melyek a felszínen ugyan negatívnak tűnnek, de hosszútávon mégis csak a javunkat szolgálják. Így visszatekintve hálás vagyok mindenkinek, aki így vagy úgy alakította az életemet - összegezte a műsorvezető.

Joshi Bharat első vendége a rádióstúdióban: Bayer Ilona volt (Fotó: Facebook)

Elengedtem a kényszert”

− Két újrakezdésem is Magyarországhoz köthető. Az első még negyvenhárom éve történt, amikor negyvennégy dollárral a zsebemben megérkeztem ide. Persze, több pénzem volt, de azt a reptéren kilopták a bőröndömből, szóval tényleg nincstelenként indultam neki az itteni életemnek.

 Most pedig hatvannyolc éves leszek és lassan, de biztosan stabilizálódni látszik a helyzetem a válás, a szakítás és az egzisztenciális válság után.

 Néhány napja láttam egy fotót, ami egy öreg kettéhasadt fát ábrázolt, melyből egy új fa nőtt ki. Nos, ez a kép szimbolizál most engem. Szerencsére újra rengeteg feladatom van. Hétfőnként tizenkettő órától, egy órában megy a saját műsorom, a Rádió Bézsen, Egy férfi, egy nő címmel. Minden héten egy-egy ismert hölggyel beszélgetek, és próbálom megfejteni a női lelket, ami egy szép és egyben lehetetlennek tűnő feladat, vagy inkább hivatás. Emellett pedig podcast adásokat is készítek zárt csoportoknak. Eldöntöttem, hogy bármi áron már nem szeretnék képernyőn lenni. Elengedtem a kényszert és ez felszabadító érzés - zárta gondolatait Joshi Bharat.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek