Eltűnt kislány

Végre kiderül az igazság a kis Maddie ügyében: bíróság előtt szólal meg a vádlott pedofil

Bors

Létrehozva: 2024.02.09.

A férfi jelenleg is börtönben van, de van még öt vádpont, amelyben beigazolódhat a bűnössége.

A Maddie McCann elrablásával is gyanúsított Christian B. a hallgatást választotta. A pedofil, erőszakos cselekményekért elítélt férfi február 16-án áll bíróság elé a 2000 és 2017 között Portugáliában elkövetett tetteiért. Jelenleg is börtönben van, hét évre kiszabott börtönbüntetését tölti nemi erőszak miatt - írja a BBC. A jövő héten kezdődő per azt fogja eldönteni, hogy a büntetés lejártával rács mögött marad-e. 

Christian B. ügyvédje nem számít arra, hogy ügyfele "érdemi bejelentést" fog tenni a közelgő tárgyaláson, meglátása szerint inkább a hallgatást választja. Hozzátette, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy titkolnivalója lenne.

A kis Madeleine Portugáliában nyaralt a családjával, amikor 2007. május 3-án eltűnt. Az ügykapcsán 2022-ben vált hivatalosan is gyanúsítottá a német férfi, akinek hamarosan a következő vádakkal kell szembenéznie: egy 70 és 80 év közötti nő, valamint egy 14 éves lány megerőszakolása 2000 és 2006 között, fiatal nő ellen elkövetett erőszak 2004-ben, gyermekek szexuális zaklatása 2007-ben és 2017-ben.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek